in ,

Átadták a Körösfői – díjakat

Körösfői-Kriesch Aladár festőművész,az egykori gödöllői művésztelep alapítója 158.évfordulóján  hagyományosan koszorúzással és díjátadással tisztelgett emléke előtt a Körösfői-Kriesch Aladár Művészeti Alapítvány.

A megemlékezés  a művész Gödöllői Városi Múzeum előtt álló szobránál tárogató szóval  kezdődött, majd Babarcy Tamás, az alapítvány kutatóriuma titkárának rövid megemlékezése után a résztvevők elhelyezték a szobornál az emlékezés virágait. Gödöllő város önkormányzata nevében Bajkó Norbert alpolgármester koszorúzott.

A Gödöllői Királyi Kastélyban folytatódó ünnepi program során huszonötödik alkalommal került sor a Körösfői-Kriesch Aladár Művészeti Díj és Emlékplakett átadására, az elismerést idén Hidasi Zsófi textilművésznek,művésztanárnak,  a GIM-ház vezetőjének és tanítványának, Ujváry Berta Zsófiának, a MOME textiltervező hallgatójának ítélet oda a kuratórium.

 

A díjátadás után mindketten kiemelték, milyen sokaktól kaptak inspirációt Gödöllőn, ahol egyfajta “művészbuborék” veszi körül az alkotni vágyókat.

 

Az elismeréseket átadó Babarczy Tamás kiemelte: Hidasi Zsófi az első olyan művész, aki második alkalommal vehette át a díjat: 2005-ben  mint fiatal tehetséges művész növendék kapta meg az elismerést.

                            

Az ünnepi műsorban  a Frederic Chopin Zenei AMI növendéki és tanárai közreműködtek.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kötelező maszkot viselni a Polgármesteri Hivatal épületeiben

A Gödöllői Városi Mozi következő műsora