Ünnepélyes keretek között adták át a Körösfői-Kriesch Aladár Művészeti Alapítvány díjait október 29-én este a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében. Az elismerést idén Mikulik Márton János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója és Fábián Dénes Zoltán képzőművész, művésztanár vehette át Körösfői Lászlótól, a kuratórium elnökétől. A díjat minden évben az egykori gödöllői művésztelep alapítójának születésnapján adják át.
A rendezvény hagyományosan Körösfői – Kriesch Aladár szobránál, koszorúzással vette kezdetét, ahol a művész emlékét ápoló szervezetek és intézmények tisztelegtek. Gödöllő Város Önkormányzata nevében dr. Pappné Pintér Csilla alpolgármester és L. Péterfi Csaba, kommunikációs igazgató koszorúzott.
Ezt követően a kastélyban került sor az ünnepélyes díjátadásra. Ennek keretében dr. Keményfi Róbert néprajzkutató, egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem dékánja mutatta be „Dénes Jenő: Körösfői-Kriesch Aladár” című 1939-ben megjelent monográfiájának újrakiadását, ami a Debreceni Egyetem gondozásában jelent meg.
Az ünnepi műsorban a Frédéric Chopin Zenei AMI növendékei és tanárai működtek közre.
Átadták a Körösfői-Kriesch Aladár Művészeti Alapítvány díjait
