A hagyományoknak megfelelően augusztus 20- án, az ünnepi rendezvények részeként adták át Gödöllő városának legrangosabb kitüntetéseit: A Gödöllő Város Díszpolgára címet, a Gödöllő Városért Díjakat, valamint a Polgármesteri Arany- és a Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért elismeréseket.
Gémesi György polgármester ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott: Gödöllő gazdag város, mert olyan lakói vannak, akik valódi értéket teremtenek. Ezt az értékteremtő munkát ismeri el Gödöllő az ezen a napon átadott kitüntetésekkel.
A Gödöllő Város Díszpolgára kitüntető címet Gödöllő Város Önkormányzat képviselő-testülete idén Batizi Sándor, Bay Béla életműdíjas vívó-mesteredzőnek ítélte, elismerve kiemelkedő szakmai életútját, magas szintű közösségi tevékenységét és értékteremtő munkásságát a magyar és a városi vívósport területén.
A kitüntetést dr. Gémesi György adta át, aki egykori tanítványaként is köszöntötte a nemzetközi szinten is elismert mesteredzőt.
Gödöllő Városért Díjjal tüntették ki Zmák Juliannát, a Hajós Alfréd Általános Iskola egykori igazgatóját, elismerve a pedagógia területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkáját, a szakmai oktatásért folytatott magas szintű tevékenységét;
dr. Fábián Zsolt, Gödöllő város nyugalmazott alpolgármesterét, az önkormányzatiság területén végzett kiemelkedő munkájának, Gödöllő város fejlődéséért folytatott magas szintű több évtizedes tevékenységéért, valamint
Gadanecz György, a MATE-GEAC atlétika edzőjét, testnevelő tanárt, elismerve az atlétika területén folytatott kiemelkedő munkáját, az emberi és a sportkapcsolatok ápolásáért végzett magas szintű tevékenységét.
A díjak átadásánál Bajkó Norbert és Bárdy Péter alpolgármester, valamint Epres György sportügyi tanácsnok segédkezett.
Gémesi György az energiaválság idején nyújtott önzetlen segítségért Polgármesteri Aranyérem Gödöllőért díjban részesítette a Gödöllői Királyi Kastélyt és annak dolgozóit.
Az érmet és az oklevelet dr. Ujváry Tamás igazgató, valamint Pásztor Szilvia vendégforgalmi osztályvezető vett át.
A rendezvényen Kovács Balázs, a Művészetek Háza igazgatója köszönte meg az intézménynek nyújtott segítséget, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy Gödöllő pezsgő kulturális élete a válság idején is működni tudjon.
Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért díjat vehetett át: Buka Enikő, a Frédéric Chopin Zenei AMI volt igazgatója, Dombrádi János, Saboltász Ferencné, Szabó Csaba, a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület és a Gödöllői Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, a Diverzitás Közhasznú Alapítvány, a Teleki Pál Egyesület, valamint a Történelmi Vitézi Rend Gödöllői Alegysége.
A díjátadó ünnepi műsorában az Urban Verbunk Junior, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola növendékei, valamint a MATE–GEAC vívószakosztályának növendékei, sportolói közreműködtek. (A-K),
fotók: Buza Zsófia,Tatár Attila