Gödöllő decemberben benyújtotta pályázatát az Európa kulturális fővárosa címre. Február közepén lesz az első értékelés, ahonnan a legjobb három pályázatot küldik tovább Brüsszelbe. A városvezetés reménykedik abban, hogy a továbbjutók között lesznek. Amennyiben sikerülne nyerniük, akkor további nagyszerű építkezések indulhatnak el a kultúra területén – mondta az Orientpress hírügynökségnek Gémesi György, Gödöllő polgármestere.
Gödöllő város képviselő-testülete decemberben benyújtotta pályázatát az Európa kulturális fővárosa címre. Február közepén egy bizottsági ülésen – melyben két magyar képviselő is helyet foglal – értékelik majd az anyagokat, s engednek tovább három pályázatot Brüsszelbe, ahol majd a végleges döntés megszületik. A városvezetés reménykedik abban, hogy a jobbak között fognak végezni, mert ez lehetőséget nyit majd azelőtt, hogy
A város jövő évi költségvetése elkészült december elejére. Nagy változások nincsenek, próbálnak minél takarékosabban működni, visszafogni a költekezéseket, az értelmetlennek tűnő kiadásokat. Sajnos a működési költségek mellett kevesebb jut fejlesztésre – emelte ki Gémesi György. A teljes költségvetés mintegy 7 milliárd forint, amelyből megközelítőleg 5,5 milliárd forint a működési költség, a fennmaradó rész jut fejlesztésekre.
Folytatják az útprogramot, 300 kilométernyi útról van szó, amelynek az állapota változó, egy részét karban kell kartani, másrészt pedig felújításokra is szükség van a nagyobb terhelhetőség érdekében. Van még néhány olyan földút, amelyet nem tudnak aszfaltozni jogi problémák miatt, a szabályozás szerint az ott lakóknak kellene a költségek 30%-át állni ahhoz, hogy beindulhasson a beruházás. Mivel Gödöllő dombos város, a felszíni vízelvezetés is problémát jelent, sok az átfolyás, lefolyás, az ingatlanokra történő ráfolyás, de összességében hatalmas gondot már nem okoz még vihar esetén sem.
Az utak mellett kerékpárutak és járdák épülnek, újulnak meg, illetve
Elkészül egy szabadtéri színpad, ahol a nemzeti ünnepeket lehet méltó módon megünnepelni, és alkalmas lesz arra is, hogy nyári kulturális eseményeknek helyt adjon. A gyerekeknek exkluzív játszótér készül, illetve sok zöld felület várja majd a pihenni vágyókat, tehát egyre inkább betölti majd a közösségi tér funkcióját. A főtér felújítására a közbeszerzés lezajlott, hamarosan jön az aláírás.
Jelenleg egy olyan épületben vannak, amely a nyolcvanas évek második felében épült, ezt szeretnék bővíteni és energetikailag korszerűsíteni. A beruházáshoz készülnek a kiviteli tervek, a megvalósításra 800 milliós saját forrás áll rendelkezésre. Az épületben csak a polgármesteri hivatal kap majd helyet, jelenleg két ügyfélszolgálatuk a város más részein működik, ezek is visszakerülnének a hivatalba. Legkésőbb 2019 elejére szeretnék, ha befejeződnének a munkálatok.
További terveik is vannak a fejlesztések területén.
Két gyönyörű, freskókkal rendelkező terme van, amelyek a felújítás után bármilyen reprezentatív rendezvénynek helyt adhatnak – számolt be a 2018-as tervekről a polgármester.
A teljes interjú itt hallgatható meg.