Két bemutatóra készül Antal Mária, jelenleg Nagy-Britanniában élő gödöllői zeneszerző. November 6-án a Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadásában a MÜPA-ban megrendezésre kerülő Kocsis Zoltán emlékkoncerten csendül fel az Áramlat című szimfónikus műve, december 16-án pedig a Budapesti Fesztiválzenekar kortárs kamarazenei koncertsorozat keretében hallhatja majd a közönség Dsida Jenő verseire írt dalciklusát Váradi Zita operaénekesnő közreműködésével.
– Kezdjük az első bemutatóval. Hogyan kapcsolódik „Az Áramlat” Kocsis Zoltánhoz?
– Ezt a művet Csíkszentmihályi Mihály ma már klasszikus munkája, a flow – vagy magyarul áramlat – élményről írt könyve ihlette. A második tétele lényegében egy gyászélmény megzenésítése, így illeszkedik elsősorban az emlékkoncerten felcsendülő művek sorába. Egyébként akinek volt alkalma Kocsis Zoltánnal találkozni, biztosan egyetért velem abban, hogy ő egy áramlat-ember volt: egész életét a művészetének szentelte úgy, hogy közben a legnagyobb fegyelemmel – betegsége alatt is – folytonosan fejlesztette tudását.
Ennek az – általam is sokszor megélt – flow állapotnak zenei formába foglalását éreztem egy olyan magasabb fokú kihívásnak, ami önmagában is áramlat élmény, de lehetőséget ad az előadóknak és a hallgatóknak is a flow mélyebb átélésére.
Ez a darab számomra azért is jelentős, mert ez az első olyan művem, ami pályázatra készült. Amikor ugyanis az ember szabadon komponál, a zene a meghatározó, a szöveges magyarázat teljesen másodlagos és leginkább csak a műsorfüzetek kedvéért készül el egyáltalán. Itt azonban ragaszkodni kellet egy, a pályázatban már megírt koncepcióhoz, így megfordul az egész alkotási folyamat.
– Mi alapján került a mű a koncerten felcsendülők közé?
– Ez Hamar Zsoltnak, a Nemzeti Fiharmonikusok zenei főigazgatójának köszönhető. Felkerestem azzal, hogy előadót keresek a szimfóniámhoz. Rögtön azt kérdezte: Itt van a partitúra? Azt mondta, megnézi, s ha tetszik, bemutatja, de azt is meg fogja mondani, ha nem. Ez egyébként rendkívül korrekt és meglepően ritka hozzáállás!
– És mit tudhatunk a december 16-i bemutatóról?
– A Jövendő havak himnusza tulajdonképpen egy zenei kalendárium. Minden tétel egy hónap, a januári hóeséstől a decemberi karácsonyi készülődésig Dsida Jenő gyönyörű költészetének segítségével egy egész évet sikerült besűritenem egy röpke 17 perces ciklusba. Hangulati spektruma is igen széles: a játékos, humoros fantázia világ nagyon szervesen és természetesen keveredik misztikus és tragikus elemekkel is a végére tartogatva a karácsonyi meglepetést.
– Hosszú idő után tér vissza a hazai zenei életbe. Miért épp most?
– A férjem hazájában telepedtünk le, amikor családot alapítottunk, s azóta én is ott dolgoztam. Ma már a lányom is diplomás zenész, így könnyebben tudok több időt itthon tölteni, aminek nagyon örülök.
– Nincs zeneszerző hangszer nélkül. Milyen hangszerrel kezdte a tanulmányait?
– Hegedűszakos voltam, s párhuzamosan tanultam zeneszerzést a Zenekadémián, ahol követelmény volt az alapos zongoratudás is. Akkor több művemet is bemutatták itthon, de miután Angliába költöztünk, elsősorban az ottani zenei életben voltam és vagyok jelen.
– Az elmúlt években egyre több kortárs zenei darab kerül közönség elé. Angliában is ez a helyzet?
– Mindenhol megvan erre az igény a közönség részéről, de a britt támogatási rendszer teljesen más, mint itt. A britt zenekaroknak jóval költségesebb eljutni a bemutatóig, így kevesebb rizikó faktorral szeretnének dolgozni, egy ismeretlen szerző új darabja pedig mindig kockázattal jár. Szerencsére ott is vannak vállakozó szellemű zenei menedzserek, így örömmel mondhatom, hogy lesz ott is bemutatóm a jövő év októberében.
– A két koncertre való felkészülés mellett mivel foglalkozik most, hogy itthon van?
– Írom a következő művemet, kottákat szerkesztek a decemberi bemutatóra, interjúkat adok és minden nap elmegyek futni. Nemrég a premontreis diákoknak tartottam előadást a közelgő bemutatóról, ami hatalmas élmény volt számomra. Nagyon sokszor halljuk, hogy a mai fiatalokat semmi sem érdekli… Na én ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltam! Öröm volt látni, hogy ezek a tinik mennyire tudnak figyelni és mennyire nyitottak!
És szintén nemrég találkoztam Buka Enikővel, a Chopin zeneiskola vezetőjvel, akivel a zeneoktatás hazai és angliai különbözőségeiről is beszélgettünk.
– És mik az Ön tapasztalatai ezen a téren?
– Akik itt élnek talán nem is tudják értékelni, hogy mekkora kincs a magyar zeneiskolák intézménye. Angliában a zenei képzés nagyrészt magán órák keretein belül történik, ezért nagyon drága és egyre kevesebben engedhetik meg maguknak. Ráadásul egy heti 30 percbe nem fér bele olyan sok minden, így az a szülő, aki komolyan veszi gyermeke zenei fejlődését, nagy anyagi és idő befektetésre kötelezi el magát. A gödöllői zeneiskolában viszont a gyerekek egy jelképes összegért kapnak magas színvonalú hangszeres oktatást, szolfézst, zenetörténeti ismereteket, fellépési lehetőségeket. Enikő pedig nemcsak kíváló szakember, hanem inspiráló pedagógus is, aki ugyanúgy szívén viseli tanítványainak fejlődését mint kollégáinak a munkakörülményeit is.
– Reménykedhetünk abban, hogy a most bemutatásra kerülő művek Gödöllőn is felcsendülnek majd?
– Ez nagy öröm lenne számomra, bízzunk benne. Aki pedig nem tud addig várni, vásárolhat jegyet a koncertekre a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Budapesti Fesztiválzenekar honlapján.
