Halász Árpád neve mindenkinek ismerősen cseng, legyen az a Gödöllői Kutyasport Központ vezetőjeként emlegetve, avagy a filmes szakmában egyaránt. Ez utóbbiban immáron 20 éve van jelen filmes cégével, erről beszélgettünk vele.
– Mi indította el a filmes karrieredet, illetve mi indított el a pályán?
– A ’90-es évek eleje óta már kutyaiskolát vezettem, a ’90-es évek végén pedig két irányból is megtalált ez a filmes misztikum világ: az egyik Horkai Zoli által, hiszen szomszédságában volt a kutyaiskola és átjött, hogy a Spygame című filmhez kellene egy extra kutyás jelenet, amit össze is raktunk és megcsináltuk. Nemsokára a Kreatív Mozi Műhely is megkeresett, aki berendező cégként működött (fontos megemlíteni, hogy abban az időben az állat még kellékként számított és a berendezéshez tartozott). Ez a két vonal segített abban, hogy belekóstolhassak mindezekbe.
A Kreatív Mozi Műhely, mint cég vitt el mindenhova. Akkortájt az állatvédelem még gyerekcipőben járt, mi mégis nagy hangsúlyt fektettünk rá, hogy az állat jól érezze magát a kamerák előtt és a feladatokban egyaránt, ezért nagyon szerettek velünk dolgozni. Látták, hogy ez mindenkinek jó, az állat jutalomfalatot kap, boldog, és a végén semmiképpen sem a tepsiben végzi. Nekünk tetszett a tanítás, a tanításnak az élménye és az, hogy jöttek az újabb kihívások, ahol szinte sosem volt két egyforma feladat; lassacskán egyre többet hívtak különböző filmekbe. Természetesen 20 évvel ezelőtt még nem volt ekkora filmes mozgás Magyarországon. Mára már rengeteg külföldi filmet is készítünk és a magyar filmipar is elég rendesen fellendült. Nagyon sok a felkérés, rengeteget dolgozunk, hiszen az állat az, ami megtölti élettel a hátteret és a nézőt is odavonzza. Még egy háborús filmben is az van a legtöbb ember fejében, hogy mindegy mi történik az emberrel, csak az állatnak ne essen baja, mivel ez komoly érzelmeket vált ki. Szeretnek velünk dolgozni, szeretik az állatainkat és az állatok is nagyon élvezik a feladatokat.
– Mire vagy a legbüszkébb?
– Sorolhatnám. Ha számszerűsíteném akkor az, hogy 200 kutya egyszerre dolgozik Budapest utcáin vagy 25 vaddisznó a dobogókői erdőn fut keresztül, 60 darab patkány elárasztja a színházat egy Shakespeare drámában, vagy egy 800 kilós bika egy gyerekszobában lefekszik egy kisfiúval az ágy mellé. Igazából arra vagyok nagyon büszke, hogy a cégünket, illetve minket is elismernek mindenhol a világon. A tengerentúlról is kapunk megkereséseket, pedig ott rendkívül erős a konkurencia, ennek ellenére mégis minket kérnek fel, hogy képezzük ki az állatokat a produkciókhoz; ráadásul ennek révén egyre több felkérést kapunk. Visszatérve a kérdésre: ha érdemeket, elismeréseket nézek, akkor a Fehér Istennek a Cannes-i díjára vagyok/vagyunk a legbüszkébbek.
– Kivel volt a legjobb együtt dolgozni?
– Nehéz kérdés, hiszen mindig azokkal a színészekkel jó dolgozni, akik szeretik és tisztelik az állatot. A teljesség igénye nélkül: Anthony Hopkins, Harrison Ford, Angelina Jolie, Helen Mirren, Arnold Schwarzenegger, Linda Hamilton mind nagyon szeretik az állatot. Elérték már mindazt az életben, amitől ők önmagukat adhatják, és nem kell a normál életben a kamera háta mögött szerepet játszaniuk, hanem emberként viselkednek mindenkivel.
– Van-e olyan állat, amivel nehéz volt a dolgod?
– A legnehezebb és legnagyobb kihívás mindig is a macskákkal volt. Nagyon érzékeny állat, fél az idegen helyzettől és környezettől, így ki kellett találni olyan technikákat, metodikákat, amivel megadjuk számukra a biztonságot. Tíz évvel ezelőtt rátaláltunk a klikker technikára, ami segített abban, hogy a macskák felé megnyissunk egy olyan kommunikációs hidat, amivel tudunk dolgozni. Amióta ez működik, már nem a macska a legnagyobb kihívás, hiszen már olyan dolgokat megcsináltunk velük, amivel élen járunk a világon, és ezt szeretjük.
– Évente körülbelül hány produkcióban vesztek részt?
– 40-50 filmben dolgozunk, emellett ugyanennyi mennyiségű reklámban, fotózásban, színházi produkcióban jelenünk meg, nemcsak itthon, hanem világszerte is.
– Mi szükséges ahhoz, hogy valaki ezen a területen állattrénerként tevékenykedjen?
– Egy állattréner munkája nagyon sokrétű, főleg azért, mert nem egy típusú állattal dolgozik, hanem szinte mindegyikkel. Ismernie kell annak az állatnak az igényeit, tulajdonságait, szükségleteit, félelmeit. Mindent feltérképezve rakjuk hozzá a metodikát, így ismernie kell a tanítási metodikákat is, amiket használunk, hogy milyen jutalmazási rendszerre van szüksége az állatnak, mi a motivációja, hogy szívesen vegyen részt akár egy utazásban, akár az adott forgatáson, hogy végrehajtsa a feladatot. Nagyon türelmesnek és nyugodtnak kell lenni, mivel ez a munka óriási türelmet igényel. Szeretni kell az állatot, ez nem lehet kényszervállalkozás, szívvel-lélekkel kell hozzáállni. Fontos még, hogy az emberekkel is tudjon kommunikálni, hiszen egy forgatáson a stáb nagy hátráltató erő tud lenni, mert nem úgy értenek az állathoz, és nekik „az csak egy macska”, így akár át is lépik, továbbá a rendező felé is jól kell kommunikálni. Kreatívnak kell lenni, hiszen sokszor mi magunknak kell kitalálni, hogy az adott feladatot hogyan tudjuk megoldani úgy, hogy az jól nézzen ki a vásznon és a néző elhiggye azt, amit lát. Jó, ha nincs semmilyen állatfóbiánk, esetleg többféle autóra van jogosítvány a szállítások miatt. Nyelvismeret szükséges a külföldi filmekhez, a csapatszellem is nagyon fontos.
– Van-e még kihívás számodra a filmes világban?
– Természetesen minden egyes produkció egy újabb kihívás, egy újabb feladat, amit meg kell oldani. Az mindegy, hogy egy léggyel, egy pókkal, egy tehénnel vagy tevével… Amikor egy 50-100 fős stáb arra vár, hogy a kamera előtt a te állatod megoldja a feladatot, az nagyon inspiráló és izgalmas érzés. Ráadásul amikor ez sikerül és odajönnek hozzád, hogy például ilyen okos tehenet még nem láttak a világon, akkor mi is megkapjuk a nekünk járó motivációs sikerfalatokat.
– Gondoltad-e gyerekként, hogy ilyen hírneved lesz a világban?
– Az volt az álmom, hogy egyszer lesz egy tanyám, sok állattal. Álmodtam mindezt egy 7. emeleti panellakásban. Annak ellenére, hogy egy sikerorientált ember vagyok, nem hajhászom a sikert és a hírnevet, egyszerűen arra vágyom, hogy azt a munkát, amit végzünk, azt a világon mindenhol elismerjék és büszkék lehessünk rá, hogy igen, megcsináltuk, attól függetlenül, hogy a film milyen sikereket ér el.
– Mit hoz a filmvilágban szerinted a 2020-as év számotokra?
– Rengeteg munkát, nagyon sok kihívást, tanulást, fejlesztést.
– Nehéz veled dolgozni?
– Szerintem igen, mert maximalista vagyok és a körülöttem lévő dolgozóknak, trénereknek, oktatóknak van egy megfelelési kényszere velem szemben, ami egyrészt megnehezíti az ő dolgukat, másrészt van egy állandó késztetés is bennük, hogy amit csinálnak, az a lehető legjobb legyen. Próbálok azon dolgozni, hogy a jelenlétemmel ne terhet rakjak a kollégákra. Aki velünk szeretne dolgozni, az csapatjátékos kell, hogy legyen és az élet minden területén nagyon oda kell figyelnie arra, amit tesz, ahogy dolgozik, amit mond és cselekszik, hiszen eléggé „lámpafény alatt” vagyunk és fontos, hogy a mi megítélésünk minden szempontból olyan legyen, ami a társadalomnak, az elvárásoknak is megfelel, ezért büszkén is viseljük a logónkat.
– Tudvalevő, hogy kiegyensúlyozott családi életet éltek, mégis, hogy csinálod?
– A család nem kevés energia, viszont jó és élvezhető energia. A feleségem, Szabó Laura nagyon szereti, imádja csinálni az állattrénerkedést, a filmes koordinációt. Teret kell hagyni, hogy az ember párja is ki tudjon bontakozni. Közbevetőleg: a csapatunk kiváló, sok megfelelő emberünk van, akikben megbízunk; ők ugyanúgy megoldják a feladatokat, mint mi. Luca lányomnak az állat, legyen az kutya, kecske vagy egy bárány, olyan, mint más gyereknek a Legó: szeret vele játszani, de néha félreteszi. Természetesen otthon, az ő közegében nagyon sok időt és energiát fordítunk egymásra és arra is, hogy tudatosan kikapcsolódjunk, kicsit utazgassunk, ne csak a munka töltse ki a mindennapokat.
