A Szent Imre Katolikus Általános Iskola hetedik évfolyama május 7-10. között a Határtalanul pályázat keretein belül Erdélybe látogatott tanulmányi kirándulásra. Harminchét diák és négy kísérő pedagógus vett részt a programban.
A diákok Nagyváradon a püspöki székesegyházban, a kincstárban láthattáj Szent László hermáját, a Kanonok soron sétálva pedig a történelmi belvárosban a régi magyar szecessziós épületeket, a Holnap alkotóinak szoborcsoportját, a Magyar Színházat, az EMKE kávéházat tekintették meg. Ady kedvenc kávéházában alakult meg a Holnap Irodalmi Társaság. A Körös folyón átsétálva a Városházát, a Fekete sas palotát, majd a várat nézték meg.
A Király-hágón a történelmi határon át utaztak tovább, Körösfőre érve ellátogattak a híres, 1746-ban épült református templomba, ahol gyönyörű varrottasokban és pazar kazettás mennyezetében gyönyörködhettek. A Szent Imre iskola diákjai estére érkeztek meg a Torockói szállásukra.
Az út következő állomása Kolozsvár volt, a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Kós Károly, Dsida Jenő, Reményik Sándor és Apáczai Csere János sírját. Megnézték a régi várfal egy részét, a Karolina-oszlopot, Mátyás király-szülőházát és az Erdélyi Magyar Egyetem épületét. A Szent Mihály-templom mellett Mátyás király lovas szobránál elhelyezték a megemlékezés koszorúját, majd Bolyai szülőháza mellett elhaladva a Farkas utcai templomhoz sétáltak, ahol sok régi magyar nemesi család címerét, valamint a szentélyben az Apafi család sírját tekintették meg.
Az erdélyi kirándulások egyik kihagyhatatlan állomása a tordai sóbánya, ahol a 40 m-es mély, hatalmas csarnokban a plafonról lelógó „sócseppkő” meseszép látványa tárult a látogatók szeme elé. A kirándulás a Tordai-hasadékban folytatódott, sziklaperemeken és függőhidakon vezetett át az út. Az idegenvezető geológiai ismeretekkel, majd a „Szent László pénzének” nevezett kis kövekkel ajándékozta meg a csoport tagjait, s természetesen felelevenítették Szent László Tordai-hasadék legendáját is.
A gyerekek látogatást tettek a Kis Szent Teréz Gyermekotthonban, ahová sok mesekönyvet, tankönyvet, játékokat és pénzadományt is vittek ajándékba.
A kirándulás során útba ejtették a Székelykövet és megnézték a Néprajzi Múzeumot, mely a helyi lakosok életmódját, néphagyományait mutatja be: Útjuk innen Nagyenyedre vezetett, ahol a várat és a templomot tekintették meg, s megkoszorúzták az 1848-as vérengzések emléktábláját.
A következő állomás Gyulafehérvár volt, ahol bejárták a várat, és betértek a csodálatos székesegyházba.
Kenyérmező mellett elhaladva Déva várát felvonóval vették célba. Felidézték Kőműves Kelemen balladáját és megcsodálták a Bethlen család Magna kúriáját is.
Az estét és az éjszakát Csernakeresztúron töltötték, ahol a vendéglátó jóvoltából megismerhették a bukovinai székelyek történetét, egészen a Mádéfalvi veszedelemtől kezdődően.
Az erdélyi kirándulás utolsó napján Vajdahunyad várát hódította meg a csapat, majd a Mária- zarándokhelynek számító Máriaradna következett, majd Aradon emlékeztek meg a vértanúkról. A diákok felejthetetlen emlékekkel, új barátságokkal gazdagodva tértek haza a kirándulásról!
(szimre)