in

Idén ismét Gödöllői Kastélyfutam – hagyományőrző őszi futóverseny a Belvárosi Napok keretében

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre városunk egyik igen népszerű sporteseménye, a Gödöllői Kastélyfutam. Az első kastélyfutamot a Margita 344,2 TSE és Gödöllő önkormányzata közösen rendezte 2019-ben és rendkívül népszerűnek bizonyult a kezdeményezés. Az útvonal az Alsó-park és a repülőtér közötti területen vezetett át, természetesen nem kihagyva a kastélypark egyes részeit sem. A COVID járvány miatt 2021-ben került megrendezésre a 2. Gödöllői Kastélyfutam, amely már a futók kedvenc edzőpályáját, az akkor szinte vadiúj futókört is érintette.

A futók szomorúságára 2022-ben ismét elmaradt az esemény, viszont idén az EDUSPORT S.E. Gödöllő Város Önkormányzatának támogatásával megrendezi a 3. Gödöllői Kastélyfutamot és terveik szerint hagyománnyá teszik az eseményt. Nagy Dénest, az EDUSPORT elnökét kérdeztük a rendezvényről.

Mért karolta fel az EDUSPORT a rendezvényt?

Egyrészt én indultam mindkét kastélyfutamon és azt láttam, hogy nagyon népszerű a rendezvény. Másrészt, nagyon szerettünk volna már egy olyan eseményt rendezni, ami a városé, amiről a gödöllőiek azt érzik, hogy nekik szól. Mikor megtudtuk, hogy kérdésessé vált a 2023-as rendezés, jeleztük a Margitának és az önkormányzatnak is, hogy szeretnénk vele foglalkozni, ők pedig nyitottak voltak a kezdeményezésünkre.

Mi marad meg az előző két kastélyfutamból és mi változik?

Megmarad az alapkoncepció, a kastélykert, mindenképp, hiszen nomen est omen, a kastély nélkül nem rendezhetünk Kastélyfutamot, nem igaz?! A futókör detto, a megépítésért kapott támogatásért cserébe kötelező bevenni és egyébként is a futók kedvenc helye. A kortalanság, a korábbi évekhez hasonlóan az iskolák versenghetnek a gyerekek mozgósításában, de várjuk a felnőtt, illetve idősebb korosztályokat is.

Ami a legszembetűnőbb változás lehet azoknak, akik követik az eseményt Facebookon, az az útvonal. E téren egyesületünk kifejezetten a többkörös eseményeket preferálja. Egyrészt így a hosszabb távot futók (10,6K és 21,2K) megismerik a pályát és tudják mi vár rájuk és hol lesznek a frissítőpontok a hátralévő körökben. Másrészt a nézők legalább körönként, de kis sétával körönként kétszer is látják a futóikat és tudnak szurkolni, így nekik sem unalmas a verseny. Ami a konkrétumokat illeti: nem futunk ki a reptérre, hanem a belvárosban, a parkok körül maradunk. Biztos vagyok benne, hogy a mi útvonalunkat is fogja érni kritika, mert vannak „szokatlan” útszakaszok a pályán. Ennek ellenére hisszük, hogy visszatérésre érdemesnek találják majd a résztvevők az idei versenyt is.

Az EDUSPORT rendezvényein általában elég sok kitelepülő cég vesz részt, erre ez alkalommal is lehet számítani?

Mivel a kastélyfutam idén a Gödöllői Belvárosi Napok programsorozat része, és kell a helyet és az időt hagyni az egyéb programokon való részvételre is, így nem készülünk annyi kitelepülő partnerrel, mint az EDURACE esetében. Ugyanakkor lesz méltán népszerű és Recovery Corner, ahol szokás szerint gyógytornászok és masszőrök várják a fáradt izomzatú futókat, hiszen a hatékony regeneráció nagyon fontos része a sportos életmódnak, ebben mindenképp szeretnénk támogatni az indulókat.

Lesz-e befutóérem és befutócsomag? Ezek ugye általában nagyon fontosak a futók számára.

Igen, sokan kifejezetten az érem kialakítása és a befutó csomag tartalma alapján választanak versenyt. Az érmek ereklyék, amelyek otthon a fal vagy polc díszei, egy-egy PB (egyéni legjobb) emlékei. A befutócsomag pedig mindig olyan, mint a meglepetés, ami tartogat 1-2 finom falatot a fáradt sportolónak.

Hogy álltok az előkészületekkel?

A pályát ismerjük, mint a tenyerünket. Készítettünk róla videót, ami megtekinthető a Facebook-oldalunkon. Az önkormányzat, a Pilisi Parkerdő Zrt. és a kastély vezetése is jóváhagyta az útvonalat. Tudjuk hogyan fogjuk elrendezni a rajtzónát, hol lesznek a helyszíni nevezési sátrak, a Recovery Corner. Megterveztük a kordonozást és a szalagozást, hogy senki ne tévedjen el. Elkezdtük összegyűjteni a partnerek által felajánlott ajándékokat, amelyeket a befutó csomagokba készítünk és a helyezetteknek fogunk átadni. Ezeket néhány nappal az esemény előtt szoktuk bekészíteni a rajtszámokkal és kupákkal együtt.

Hány indulóra számítotok, sokan neveztek már?

Kb. 500 nevezőre számítunk és úgy érezzük, hogy a nyár miatt a szokásosnál lassabban érkeznek a nevezések. Sok helyszíni nevezőt várunk, ezért több munkaállomással és munkatárssal készülünk a fogadásukra. Igyekszünk a lehető leginkább meggyorsítani a nevezési folyamatot. Illetve mivel ilyenkor hagyományosan iskolák versenye is van, sokkal többen lesznek olyanok, akik csak regisztrálni fognak valamelyik iskola érdekében.

Van-e előzetes rajtszámátvétel?

Igen, az EDUSPORT irodájában, szeptember 7-én és 8-án 09:00 és 17:00 óra között lehet átvenni a rajtszámokat, ha valaki nem akar a verseny reggelén sorban állni és emiatt korábban érkezni.

Még egy kérdés a végére: Mikor érkezzenek a futni vágyók 9-én a helyszínre?

07:30-kor nyit a helyszíni nevezés és a regisztráció. Akik a 2,5K futamra szeretnének nevezni, azoknak érdemes korán, F8-8 között érkezni. Akik a hosszabb távokra neveznének, se hagyják az utolsó pillanatra, mert egyrészt korlátozott a helyszíni nevezések száma, másrészt pedig maradjon idő a bemelegítésre és a ráhangolódásra. Szeretettel várunk mindenkit szeptember 9-én az Alsó-parkban a zeneiskola melletti sétányon!

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szent István-napi ünnepi programok

SZEKERES 85 – Finisszázs és születésnap