Megkezdődött a II. Máriabesnyői Mladifest. A nemzetközi keresztény ifjúsági találkozón vasárnapig az egyházi szertartások mellett tanúságtételek, Civil Falu és a libanoni Santa Maria kórus várja a résztvevőket.
A nyitónapon az első tanúságtevő Böjte Csaba volt, aki a kereszténység lényegéről szólva úgy fogalmazott: Jézus hitt az emberiségben, s nekünk is bíznunk kell egymásban. Mint mondta, nem a világ végére készülni, hanem Isten országára, s nem egyfolytában panaszkodni, hanem örvendeni mindazon jónak, ami körülvesz bennünket. Böjte Csaba nem egyedül érkezett, hanem a Szent Ferenc Alapítvány gondozásában lévő gyerekekkel, akik Szent Ferenc életéről szóló játékot mutattak be.A háromnapos rendezvényen Marinko atya, Medjugorje plébánosa is várja a résztvevőket.
in Hírek
II. Máriabesnyői Mladifest
