Ismét Szűz Mária-szobra fogadja a vonattal érkezőket a máriabesnyői vasútállomáson. Az eredeti szobrot, ami Bory Jenő szobrászművész alkotása és a máriabesnyői kegyszobor felnagyított mása, 1936-ban avatták fel, a II. világháború után azonban eltávolították. Szűz Mária-szobrának visszaállítása régi vágya volt a városrészben élőknek. Mivel az eredeti alkotás már otthonra talált a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika mellett, a helyi lakosság és az Értékvédő Közhasznú Egyesület kezdeményezte egy másolat elhelyezését, amihez megkapta Gödöllő Városi Önkormányzatának támogatását.
A szobor ünnepélyes leleplezésére szeptember 8-án, Mária – Kisboldogasszony napján került sor. A rendezvényen Gaálné dr. Merva Mária irodalomtörténész, a Gödöllői Városi Múzeum nyugalmazott igazgatója, a Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület elnökhelyettese ismertette a szobor történetét.
A Magyar Királyi Államvasutak igazgatósága Mária iránti tisztelete jeléül 1936-ban állíttatta Szűz Mária-szobrát, aminek az alapja egyben ivókút volt. A vasúttársaság így kívánta kifejezni Mária iránti tiszteletét és áldást kérni a vasutakra és a vasutasokra. A szobor felállításán a korabeli adatok szerint mintegy ezerötszáz vasutas vett részt. Ezt követően a vasutasok minden évben zarándoklatot tartottak a kegyhelyen, ahol többek között megkoszorúzták az állomáson lévő szobrot is.
Az átadáson Gémesi György polgármester mondott köszöntőt, aki méltatta azoknak a munkáját, akik kezdeményezték és végigvitték a szobor újraállítását, valamint megköszönte a MÁV partnerségét. Külön kiemelte Szűcs Józsefnének, a Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület elnökének, a terület korábbi önkormányzati képviselőjének és Koós Albertnek a tevékenységét. Gémesi György úgy fogalmazott: Szűz Mária szobra, ami most visszakerült az állomásra, összekapcsol bennünket a múlttal, gyökereinkkel.
A szobrot Gémesi György, Szűcs Józsefné, Koós Albert, a szobor felállításának kezdeményezője, és Klement Péter, a körzet jelenlegi önkormányzati képviselője leplezték le. Bory Jenő szobrának másolatát Varga Attila Európai kőfaragó mester és Gill Viktor Compagnons kőfaragó mester készítették.
Az ünnepség keretében dr. Gémesi György polgármester Koós Albertet, a máriabesnyői vasúti megállóban 1936-ban emelt Szűz Mária-szobor visszaállításának kezdeményezéséért Polgármesteri Ezüstérem elismerésben részesítette.
A szobrot dr. Sztankó Attila, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika plébánosa szentelte fel. Az ünnepségen Kája Sándor, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika kántora működött közre.