in

Javulnak a bűnügyi mutatók

Beszélgetés Szigeti János alezredessel

30 perc című műsorunk vendége a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője volt. Szigeti János arról is beszélt, hogy városunkban csökkenő tendenciát mutatnak a bűncselekmény számai.

Bár csak nemrég nevezték ki hivatalosan, már november óta megbízott kapitányként vezeti a Gödöllői Rendőrkapitányságot. Milyen tapasztalatokat szerzett ez idő alatt?

Amikor főkapitány úr felkért erre a feladatra, nem sokat kellett gondolkodnom rajta, hogy elvállaljam-e. Mindig is szerettem a kihívásokat. Gödöllő város, illetve a rendőrkapitányság illetékességi területe nagyon nagy, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság legnagyobb kapitánysága. Ezért vonzó, illetve szakmailag elismerő, hogy ilyen feladatra felkértek. A kapitánysághoz öt rendőrörs tartozik, nagyon sokan vagyunk, úgyhogy még nem sikerült mindenkit teljesen megismernem, de próbálom magam minél hamarabb integrálni a rendszerbe, kértem is a kollégákat, hogy segítsenek ebben. Azt gondolom, hogy a szervezeti egységet most már teljesen átlátom, ennek megfelelően fogom a jövőben meghozni a döntéseket.

A képviselő-testület elé benyújtott beszámoló szerint jelentősen csökkent az elmúlt évben a bűncselekmények száma. Mik a legfontosabb mutatók?

Természetesen ez köszönhető volt a pandémiának is, de valóban csökkent a bűncselekmények száma. Ám az is tény, hogy ez már 2010 óta csökkenő tendenciát mutat. A korábbi évek adataihoz hasonlóan a vagyon elleni bűncselekmények változatlanul meghatározó szerepet töltenek be, de itt is visszaesés tapasztalható. A lopások száma 2020-ban az előző évhez viszonyítva 26 százalékkal csökkent. A betöréses lopások száma majdnem 37 százalékkal esett vissza. Ezen belül a lakásbetörések száma is közel 46 százalékkal csökkent. A rongálásoké 30 százalékkal apadt, jármű önkényes elvétele pedig nem is volt. A rendőrségnek van egy mérőszáma, amivel a 14 kiemelt bűncselekményt osztályozzuk. Mind a 14 bűncselekmény tekintetében 30 százalékos csökkenés mutatható ki.

Jelentős drogfogást is elkönyvelhettek. Mennyire okoz gondot a kábítószer Gödöllőn?

A drogkérdés már nagyon régóta probléma mindenhol. Ráadásul azért nehéz ezeket felderíteni, mert az egyik legnagyobb látencia itt van. A terjesztőkhöz nehezebb eljutni a rendőri szerveknek. A fogyasztókkal szemben hatékonyan tudunk eljárni, hiszen a különböző rendőri ellenőrzések során számtalan esetben találkozunk füves cigarettával és más pszichotróp anyagokkal. De egy bűnszervezet felderítése hosszas, akár többéves nyomozati munkát is igényelhet. Örömmel mondhatom, hogy több ilyen szervezetet sikerült már ebben az évben is felkutatnunk és eljárás alá vonnunk. A bűnüldözés mellett a rendőrség másik fontos feladata a bűnmegelőzés, a drogprevenció. Az általános és középiskolákban rendszeresen tartunk előadásokat, nagyon fontos felhívni a fiatalok figyelmét a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, illetve az áldozattá válás megelőzésére. Szerintem már egyre szélesebb körben ismert a fiatalok körében a drogprevenció, kevesebben nyúlnak ezekhez a szerekhez. Azonban az nagyon befolyásolja a fiatalokat, hogy milyen barátikörbe kerülnek.

Úgy tapasztaltuk, hogy jelentős nyitás történt a lakosság, és főleg a fiatalok felé. Különböző versenyeket hirdettek például a gyerekeknek. Terveznek más hasonló programokat?

Természetesen a nyári szünet alatt is bűn- és balesetmegelőzési programokkal elmegyünk táborokba, szeptembertől pedig egy három pilléren álló – szülő, gyermek, pedagógus – drogprevenciós sorozatot indítunk. Ez egy nagyon fontos területe a munkánknak, aminek sok esetben csak a későbbiekben lesz meg a gyümölcse.

Városunkban több szervezet is dolgozik a közbiztonságon – gondolok itt a városrendészetre és a polgárőrségre. Milyen velük a rendőrség kapcsolata, mennyire tudják segíteni az önök munkáját?

Napi munkakapcsolatban állunk velük. Épp nemrégiben kaptam meghívót a polgárőr egyesület gyűlésre. Nagyon fontos az ő munkájuk, gyakorlatilag a szabadidejüket feláldozva segítenek nekünk. A közterület-felügyelettel is mindennapos kapcsolatban vagyunk, közös szolgálatokat szoktunk ellátni. Mindenképpen úgy tekintek az együttműködőkre, akik a mi munkánkat segítik és előre viszik. A közterületen való jelenlétük mindenképpen visszatartó erő, akár a szabályszegőknek vagy eleve a jogsértések megelőzése tekintetében.

A város közbiztonsága rendszeresen téma a közösségi médiában is, sokan itt tesznek közzé bűncselekmény gyanús eseteket. Figyelik önök ezeket az oldalakat, egyáltalán foglalkozhatnak az ilyen ügyekkel?

Természetesen figyeljük ezeket az oldalakat és sokszor nagyon fontos információkat találunk. Viszont az a probléma ezekkel, hogy talán hamarabb jelenik meg a közösségi médiában, mint ahogy a rendőri hatóság tudomást szerez róla, így aztán némely esetben egy kis késésben vagyunk. Tehát a lakosság mindenképp előbb minket keressen meg, amennyiben a rendőrségnek intézkednie kell, természetesen megtesszük.

Hogy tetszik Gödöllő, egyáltalán volt már ideje felfedezni a várost?

Sajnos nem nagyon volt még időm. Igaz, jó ideje már a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozom, így aztán már többször jártam a városban korábban, különböző értekezletek alkalmával, de még nem nagyon tudtam körbenézni, de bízom benne, hogy kicsit kevesebb lesz a munkánk és lesz időm bejárni a várost és a környéket.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Körösfői utcaünnep

Figyelem! Rendezvény miatt útlezárás!