in ,

Kortárs ékszerek a GIM-házban

Különleges kiállítással indította az évet  a GIM-ház, ahol fiatal művészek kortárs ékszereit tekinthetik  meg az érdeklődők. A táraton a megszokottól eltérő  formák, anyagok és megjelenítés várja a közönséget.  Börcsök Anna, Fazekas Veronika, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Lőrincz Réka, Neuzer Zsófi, Tengely Nóra, Vági Flóra és Veszprémi Gabriella egyedi, a különböző fémek mellett többek között gyöngyből, papírból, bőrből, mészkőből vagy éppen szénből  megformált alkotásai segítenek újraértelmezni az ékszer fogalmát.
A megnyitón Bárdy Péter alpolgármester mondott köszöntőt, majd Horányi Attila PhD művészettörténész nyitotta meg a tárlatot, aki nem csak az alkotásokról és a művészekről beszélt, hanem többek között arról is, mi minden köthet bennünket egy-egy ékszerhez, ami lehet ajándék, vagy emlék. Szólt arról is, hogyan kell/kellene, hogy kiegészítse viselője megjelenését egy adott ékszer, illeszkedve a ruhához, az alkalomhoz, amelyre felveszik. Mert szerencsére -igaz még nagyon kevesen –  vannak, akik felvállalják a tradicionálistól eltérő, sokszor formabontónak számító darabok viselését.
A különleges formákkal bíró és a mindennapokban a megszokottól eltérő anyagokból készült munkákat csodálhatnk meg a az érdeklődők, akiknek szinte tálcán kínálják magukat az alkotások.
A megnyitó vendégművésze: Góg Angéla food designer volt, aki a vendéglátást, az étel kóstolást tette érdekessé és izgalmassá installációjával.
A kiállítás kurátora Hidasi Zsófi, textiltervező művész.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Képviselő-testületi döntések – Ezek a költségvetés fő számai

Waldorf 100 – Könyvbemutató