Közmeghallgatást tartott Gödöllő Város Képviselő-testülete. A Török Ignác Gimnázium aulájában megtartott rendezvény elsődleges témája Gödöllő közbiztonsága volt, de a megjelentek más jellegű kérdéseikre is választ kaptak.
Elsőként dr. Gémesi György polgármester foglalta össze az elmúlt időszak eseményeit, az új képviselő-testület megalakulását, majd Farkas Imre rendőr ezredes, a Gödöllői Rendőrkapitányság megbízott vezetője számolt be arról, hogyan alakultak a bűnözési mutatók, és mely feladatok adták a legtöbb munkát a gödöllői rendőröknek.
Mint elmondta, városunkban évek óta folyamatosan csökken az elkövetett bűncselekmények száma, s azon dolgoznak, hogy sikerüljön megtartani a jelenlegi állapotot.
Az adatok szerint a legöbb problémát a vagyon elleni bűncselekmények – a lopások és a betöréses lopások – jelentik, ezek mellett a kábítószerekhez köthető bűnelkövetések és a közlekedési balesetek adják a legtöbb munkát a rendőröknek. Ez utóbbiak kapcsán elmondta, sajnos az utóbbi időben megnőtt a helyszínelhagyásos balesetek száma.
Farkas Imre kitért arra is, nagy hangsúlyt helyeznek a lakossággal való együttműködésre, fontosnak nevezte azonban, hogy a különböző problémákkal a lakosság közvetlenül a rendőrséghez forduljon. Bár figyelemmel kísérik a közösségi médiában történő bűncselekményekkel kapcsolatos posztokat, ezeket jogi okok miatt nem kommentálhatják.
A résztvevők mindezek mellett többek között a városi térfelügyeleti rendszer működésével, a járőrök elérhetőségével és a városunkban közterületen élőkkel kapcsolatban tettek fel kérdéseket a rendőrség vezetőjének, majd egyéb a lakosságot foglalkoztató témák kerültek szóba.
A közmeghallgatás a hozzászólók részéről nem nélkülözte a helyi politikai megnyilvánulásokat sem, dr. Gémesi György polgármester és Bajkó Norbert alpolgármester természetesen ezekre a kérdésekre is választ adott. A közmeghallgatást az érdeklődők élőben követhették a www.facebook.com/Godollonettv és a www.facebook.com/godollovaros/oldalon, ahol a felvételek továbbra is megtekinthetőek.
Közmeghallgatás – közbiztonság és más aktuális kérdések
