Örömmel tölt el bennünket, hogy 2018-ban is sikerült, immár 12. alkalommal vendégül látnunk a moldvai Lészped község iskolásait.
A gyerekek tartalmas 2 és fél napot töltöttek Gödöllőn, majd a zánkai Erzsébet táborban voltak 5 felejthetetlen napon át.
A szokásosnál is több nehézséggel kellett megküzdenünk, hogy 10 gyermek Mihály Annamária tanító nénivel eljusson hozzánk.
A máriabesnyői lakóparkban megalakult Incső Egyesület kereste fel Szűcs Józsefné, Zsókát, mint a körzet önkormányzati képviselőjét, a Virágos Máriabesnyő Egyesület elnökét, hogy szeretnének csatlakozni Gödöllő kulturális, hagyományőrző programjaihoz.
Örömmel fogadták, a csángó gyerekek nyaraltatásával kapcsolatos, városi hagyományokat.
Így váltak befogadó szülőkké és a programok szervezőivé, a lakópark egykori, és jelenlegi családjai.
A családokkal töltött időn túl, a csángó gyerekek tettek egy sétát városunkban. Este egy kis ünnepléssel, műsorral, énekkel kedveskedtek a befogadó családok, amit a lészpedi gyerekek saját műsorukkal, tettek színesebbé. Este, Mihály Annamária tanító néni, tartott egy kis előadást minden érdeklődőnek a csángókról, Lészpedről, és az ott élő gyermekek és családjaik életéről, a moldvai magyar oktatás helyzetéről.
Másnap az Állatkertben tett kirándulás után egy kis idegenvezetéssel a Hősök tere, Vajdahunyad vár, Széchenyi fürdő és a kisföldalatti vasút megtekintése következett.
Este ismét a lakóközösség várta a gyerekeket, egy közösségi kerti mozival!
A záró program hagyományosan a vasárnapi szentmise volt, ahol a csángó gyerekek népviseletben énekeltek az ott jelenlévőknek.
Leontin atya és a máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika hívei nagylelkű adakozással járultak hozzá a gyerekek zánkai nyaralásának költségeihez.
A program nem valósulhatott volna meg Kovács Mátyás pécsi vállalkozó nagyvonalú támogatása nélkül, hiszen a gyermekek utaztatásával kapcsolatos összes költséget vállalta!
Köszönet a támogatóknak: Gödöllő Önkormányzata, Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület, Gödöllő -Incső Lakóközösségért Egyesület, KOMA1989 Baráti Kör Közhasznú Egyesület
További köszönet a szervezőknek: Büttner Sarolta, Gál Rezső, Matolcsi Anna, Méder Ákosné Ünige
Külön köszönet a befogadó családoknak, hogy vendégül látták a csángó gyermekeket:
Gál Rezső és családja, Leskó Gábor és családja, Soós Péter és családja, Szabó Gyula és családja, Tóth Attila és családja.
Jó érzés tudni, hogy összefogásunk eredményének köszönhetően csángó diákok újabb csoportja ismerte meg Magyarország egy kis darabját, Gödöllőt, és gazdagodott néhány magyar szóval, amit a magyar oktatásban hasznosítani tud.
Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület Gödöllő-Incső Lakóközösségért Egyesület