Lélegzet-elállító, szívhez szóló, szemet gyönyörködtető, mosolycsalogató – csak ilyen szavak jutnak az ember eszébe, miközben megnézi azt a kiállítást, amelyet mintegy 80, sérüléssel élő gödöllői alkotásaiból állítottak össze, s mától megtekinthető a Gödöllői Királyi Kastélyban, egészen június 4-éig.
A „Mi is itt vagyunk!” címet viselő kiállítás hivatalos megnyitó nem véletlenül esett május 5-ére – ez a nap az Esélyegyenlőség Világnapja. A Barokk Színház zsúfolásig megtelt, hiszen mindenki kíváncsi volt az alkotókra, akik kis műsorral is kedveskedtek a közönségnek.
A kiállításon a Patrónus Ház, a Csodanap Alapítvány, a Gödöllői Egyesített Szociális Intézmény Nefelejcs Napközi Otthonának, a Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat fogyatékos személyek nappali ellátásának és a Gödöllői Montágh Imre Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola fiataljainak munkái láthatóak.
Az alkotási folyamat közben a fogyatékkal élők tapasztalatot szereznek időben és térbeni tájékozódás területén, hiszen létrehoznak valamit, s ehhez idő-anyag-tér szükséges. Számos készsége fejlődik: figyelem, kitartás, pontosság, koordináció, finommotorikai készségek, vonalvezetés, eszköz használat, együttműködés, érzékelés-észlelés képessége, és új terek a színek világában.
„A kiállítás létrehozásának egyik fő üzenete, hogy segítséggel, vagy önállóan, de mi is itt vagyunk, és értékes alkotásokat tudunk létrehozni! Az alkotások által szeretnénk bepillantást nyújtani a fogyatékkal élők világába, megmutatni, hogy odafigyeléssel, törődéssel milyen sokféle alkotó tevékenységben tudnak kiteljesedni, ezáltal fejlődni” – fogalmazott a kiállítást tető alá hozó Németh Ildikó, a Patrónus Ház alapítója.
Kiállításon egyaránt láthatóak irányított és szabad alkotások. Azt, hogy mi születik meg, természetesen meghatározza a sérüléssel élő személy képességeinek mértéke. A segítő, akivel a kézműves folyamat közben együtt dolgozik, képes őt érzelmeivel, kapcsolatukkal támogatni és segíteni.
A kiállított művekből vásárolni is lehet. Ezzel a fogyatékkal élőkkel foglalkozó gödöllői intézményeket támogatják, de a szervezők kihelyeztek egy érintéses terminált, aminek a segítségével közvetlenül is lehet pénzt utalni.
Fotók: Tatár Attila