in ,

Menetrend szerint jár a Gödöllői Erdei Kisvasút

Átadták a Gödöllői Erdei Kisvasutat, ami ezentúl minden pénteken, szombaton és vasárnap menetrend szerint szállítja az érdeklődőket a Gödöllői Erdészeti Arborétumban. A Csemete-rétről induló kisvasút jelenleg átadott szakaszának hossza 500 méter, ami a tervek szerint folyamatosan bővül, és a kivitelezők szándéka szerint Gödöllő-Állami telepek vasútállomással köti majd össze az Arborétumot.
Az átadást nagyszabású családi nap keretében rendezték meg. Ennek során Gödöllő részéről Bárdy Péter alpolgármester, Isaszeg képviseletben pedig Mészáros Gusztávné alpolgármester vágta át a nemzeti színű szalagot Kardos Zoltánnal, a kisvasutat építő csapat vezetőjével. A rendezvényen Gáspár János, a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány képviselője és Szűcs Zoltán a Kisvasutak Baráti Körének képviselője is köszöntőt mondott, majd Tóth János atya szentelte fel a menetrend szerinti útjára induló szerelvényt.
Mindezek mellett sor került a támogatók fájának elültetésére, majd többek között régi kerékpárok és motorok, valamint muzeális szerelvények bemutatója, zenés programok várják a látogatókat, akik még este is kisvonatozhatnak.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Figyelem! Változás a vasútállomásnál!

Tájékoztató a Szent István-napi ünnepi rendezvényekről