in

Működési és fejlesztési alapok segítik a rezsiköltségek csökkentését

Gödöllő város önkormányzatának képviselő-testülete egyhangú döntéssel elfogadta az Energia Veszélyhelyzeti Működési Alap és az Energia Veszélyhelyzeti Fejlesztési Alap alapkezelési szabályait az októberi képviselő-testületi ülésen.
Mindkét alapot idén 50 millió forinttal töltik fel, 2023-tól pedig 50-50 százalékban ezekbe irányítják át a kommunális adóból befolyó bevételeket, ez az előzetes számítások szerint körülbelül 112-112 millió forintot jelent majd.
Az Energia Veszélyhelyzeti Működési Alap célja a megemelkedett energiaárak miatt az önkormányzatnál és intézményeinél bekövetkező “rezsikiadás-növekmény” megfizetése, egyéb közszolgáltatás ellenértékének megfizetése.
Emellett ebből az alapból lesz lehetőség a szociálisan rászoruló gödöllői lakosok természetbeni téli rezsitámogatására (ablakszigetelések, hővisszaverő fólia, LED-es fényforrásokra való csere, energetikai megtakarítási tanácsadás, pályázati lehetőségekről szóló tájékoztatás) és a szociális tűzifa program kibővítésére.
Mint azt Gémesi György polgármester elmondta, a természetbeni téli rezsitámogatást holland mintára vezeti be a Gödöllő. Testvérvárosunkban, Wageningenben ez jól működő gyakorlat.
Az Energia Veszélyhelyzeti Fejlesztési Alap az önkormányzat és intézményei, gazdasági társaságai energiamegtakarításának lehetőségét biztosító energetikai intézkedések, tevékenységek, fejlesztések fedezetét fogja biztosítani.
Az alap kizárólag energiamegtakarításra lehetőséget adó tevékenységek, karbantartások, felújítások, beruházások finanszírozására használható fel.

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Perelni fog az önkormányzat a hamis híresztelések miatt

Így dolgozik az Energiagazdálkodási Munkacsoport