in

Október 23. : Amikor a fiatalok a forradalom élére álltak

Hagyományosan a Bezsilla-villa kertjében, az egykori rendőrség, majd Nemzetőrség épületének udvarán emlékeztek meg a gödöllőiek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről és áldozatairól október 23-án.

 

A megemlékezés résztvevői ott gyűltek össze, ahol 1956. október 25-én Balázsovich Andrást 17 évesen halálos lövés érte, miután gödöllői fiatalokkal közösen követelte itt az épület kerítése előtt a bebörtönzött egyetemisták szabadon bocsátását.
A rendezvényen Molnár Gergely önkormányzati képviselő mondott beszédet, majd a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete „A nép hangjai” című zenés irodalmi összeállításal tisztelgett.
Az ünnepi műsort követően az önkormányzat, a városi intézmények, a pártok és a civil szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit a 2021-ben felállított emlékoszlop előtt, mely méltó emléket állít Balázsovich Andrásnak, valamint a gödöllői Kiss Antal géplakatos-tanoncnak, a Gödöllőn tanuló Benedicty Ernő, Bilicsky András és Fodor Zoltán egyetemistáknak, akik
Budapesten haltak hősi halált.
Gödöllő város önkormányzata nevében dr. Gémesi György polgármester, dr. Illés Zsuzsánna Éva aljegyző, Bárdy Péter alpolgármester és Bajkó Norbert alpolgármester koszorúzott.
A megemlékezés a Dózsa György úti temetőben Balázsovich András és Kiss Antal sírjánál fejeződött be.
Az ünnepi megemlékezésen a Gödöllői Városi Fúvószenekar közreműkösött.
Molnár Gergely beszéde:
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt megemlékező közösség!
A mai napon az 1956. október 23-án, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége által szervezett budapesti, és az ahhoz csatlakozó számos vidéki tüntetéssorozatok által elindított, az országot lángba borító forradalomra, és annak hősi áldozataira emlékezünk.
Az általános elégedetlenség, amely a Rákosi Mátyás által megalapozott elnyomó és jogtipró rendszer ellen irányult, végül a fiatalok országos felkeléséhez vezetett. A hatalommal való szembeszállás a diktatúra jelképeinek ledöntésében,
elégetésében és a követeléseik akkori törvények szerinti illegális terjesztésében csúcsosodott ki október 23-án. A fiatalok bátorsága, tettrekészsége egy egész országot mozdított meg, és egy világhatalom hadserege kellett ahhoz, hogy ezt a megmozdulást vérbe fojtsa.
Bár a budapesti események voltak azok, amelyek az egész országra kiterjedő forradalmat elindították, azonban az események részei voltak a vidéki megmozdulások is. Ezek közül talán a legismertebbek a debreceni és a miskolci tüntetések, mégis szeretném kiemelni a szeretett városunkon, Gödöllőn történteket is. Ezért is vagyunk itt, a Bezsilla villa, e kivételes épület előtt.
Kivételes építészeti szempontból, és kivételes azon események miatt is, amelyeknek tanúja lett az évtizedek alatt. A 30-as években tulajdonosa dr. Bezsilla István akiről a nevét is kapta az épület minden bizonnyal nem is sejtette hogy villája 1951-től a rendőrség épületeként fog szolgálni. Ez volt az az épület, amihez 1956. október 25-én, az itt fogva tartott fiatalok szabadon bocsájtását
követelő tömeg érkezett. A tömeg követeléseire azonban szabadság helyett a válasz fegyveres ellenállás volt, ami a „majd”17 éves Balázsovich András életét kioltotta.
Igyekeztem minél több, az eseményeket személyesen megtapasztalt gödöllőit megkérni, hogy meséljen az emlékeiről. A szemtanúk sokféle, egymás beszámolóitól gyakran eltérő gondolatokat fogalmaztak meg. Valakiben leginkább annak az emléke maradt meg, ahogyan csordultig teltek a HÉV-szerelvények a Budapestre tartó tüntetők tömegeitől. Volt, akiben szülei,
nagyszülei rémülete hagyott örök emléket, akik közül sokan II. világháborút is túlélve bármi áron rendre és békére vágytak. A fiatalok elégedetlensége, rátermettsége és tenni akarása azonban példaként ált egy ország előtt, és az ország pedig mögéjük állt.
De mit is akartak elérni ezek a fiatalok? Mik voltak a céljaik? Miért kockáztatták a jövőjüket, egészségüket és legfőképpen az életüket?
Követeléseiket 16 pontban foglalták össze, melyek érintették az ország gazdasági és politikai szabadsága mellett a magyar nép szabadságát is, én azonban a teljesség igénye nélkül az alábbi pontokat emelném ki:
– Vonják ki a szovjet csapatokat!
– Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!
– Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót!
– Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!
A magyar fiatalok kiállása, nem túlzás azt mondani, hogy nemzetközi figyelmet kapott. Azóta pedig, amióta lehet, büszkén emlékezünk rájuk és példájukra. De pontosan mit is tanulhatunk az ötvenhatos hőseinktől? Az évek során sokan próbáltak meg konklúziót levonni a 23-ai eseményekről, gyakran egymástól
teljesen eltérőeket. Előfordult, hogy igyekeznek általánosítani, egy-egy érték, eszme, cél mellé összpontosítani az eseményeket. Olyannal is találkozhatunk, hogy valaki az évek során megváltoztatja ezt a levont konklúziót, és a szabadságért való önzetlen küzdelemtől eljut oda, hogy megállapítja, hogy a harcok lezárásáért és egy béketárgyalás kikényszerítéséért tettek kockára fiatal hőseink mindent.
Ehhez hasonló megváltoztatott véleményeket és beszédeket hallgatók könnyen fedeznek fel valamiféle önigazolást, aktuális ügyekben alkotott vélemények egyfajta történelmi legitimációját. Bennem ezek azonban más gondolatokat indítottak el. Az interjúalanyok beszámolóiban ugyan az a sokféleség tükröződött, ami a 16 pontból idézett fenti példáimban is jelen volt. Végig
gondoltam, hogy hány féle egyéni gondolat, indok, érv és motiváció mozgathatta azt a tengernyi fiatalt, akik a forradalom egységesített követelései mögé fel tudtak sorakozni.
Voltak, akik a békére vágytak és azt akarták elérni, hogy az minél tovább kitartson. Voltak, akik a szovjet csapatok elkergetését tűzték ki célul. Voltak olyanok, akik a nyugati hatalmak figyelmét és segítségét akarták megszerezni. Lehettek ott olyan fiatalok és idősebbek, akiknek ezektől teljesen eltérő, sajátos motivációjuk volt. Biztosan nem tudhatjuk, de talán sejthetjük a választ, ha most körülnézünk a megemlékező közösségünkben és felismerjük, észrevesszük azt, hogy mennyire sokfélék vagyunk, illetve, hogy a
forradalmárok egymástól sem jobban, sem kevésbé nem különböztek, mint amennyire ma mi, egybegyűltek.
Ahogyan a ma emberét is összetett gondolatsorok, vagy néha éppen csak ösztönök irányítják, meggyőződésem, hogy ez 66 évvel ezelőtt is pontosan így volt. Az egyéni célok vezette fiatalok azonban mégis sikeresen álltak össze, hogy együtt harcoljanak közös érdekeikért és értékeikért.
Feladatunk tehát nem csak megemlékezni a hőseinkről, de követni a példájukat is hiszen, ha valami, az 56-os forradalom bizonyítja azt, hogy a fiatalokban megvan az az igazságérzet és bátorság, amely történelmi tettek végrehajtásához vezethetnek.
Bátorítok mindenkit, hogy keresse meg mit üzennek számukra a hőseink merjék követni példájukat. Mindezeket én is megtettem. Számomra 1956 üzenete az, hogy a béke nem csak nemes, de talán a legszebb cél is. Nem szabad azonban összekevernünk az erőszak útján fenttartott renddel.
A béke szabadság nélkül önmaga lelkét, esszenciáját veszti el!”
Fotók: Tatár Attila

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Gyászol Gödöllő

Elbúcsúzott a “Párban” – Keleti Éva már új kiállításra készül