in

Október, az idősek hónapja

Minden év októberében  ünneplik  az idős embereket,többet foglalkoznak velük, problémájukkal,

gondjaikkal, egészségükkel.

Ennek kapcsán jutott eszembe és talán sokunknak, hogy amíg az ember fiatal, dolgozik,gyereket nevel  nem gondol arra, hogy egyszer csak elérkezik a nyugdíjba vonulás ideje.Kicsit megijedünk a sok szabadidőtől, a munkatársak hiányától és hiába a szerető család  némi űr keletkezik az életünkben.Ekkor jön el az ideje olyan közösséget keresni,ahol saját korunkbeli emberekkel találkozva ismét kitöltődik az életünk.

Gödöllőn sincs ez másképpen .A városban  nagy tisztelet övezi  azt a korosztályt, akik gyermekeik felnevelése  és sok-sok ledolgozott, munkával töltött év után  kicsivel több időt tudnak fordítani magukra  természetesen úgy, hogy az unokák nevelésében  is feladatot vállalnak.

Magam is e korosztály tagja  vagyok  és szeretném bemutatni  Gödöllő legnagyobb civil  csoportját , a Gödöllő Városi  Nyugdíjas Egyesületetet,  melynek  vezetősége és tagsága  csöndben , de nagyon hatékonyan sokat tesz azért, hogy  a  Gödöllőn élő  nyugdíjasok  jól érezzék magukat.

Az 1980-ban alakult egyesület  megalakulása óta töretlen erővel  folytatja munkáját. 25 év nehéz feladatait  Vass Károlyné, mindnyájunk Babi nénije  oldotta meg, majd  a jelenlegi elnök  Pataki Pál viseli vállán a feladatokat.Igaz  5 fő vezetőségi és három fő  felügyelő  bizottsági tag  segíti munkáját,valamint   részt vesznek benne  más segítők is

Az egyesület  öt klub  tagságát fogja össze:  az  Általános Nyugdíjas klub, a Pedagógusok klubja,a
Honvédség Nyugállományú klubja,a SZIE  Nyugdíjas klubja, a könyvtár  Őszikék klubja.A klubok önálló  programmal  dolgoznak,  az egyesület  a működéshez szükséges anyagi fedezetet  pályázat útján  az Önkormányzat biztosítja, mely létszámarányosan kerül elosztásra.

Kezdetek óta  működik a Nyugdíjasok Akadémiája, kéthetenkénti  előadással,neves előadókkal,de nyugdíjas társainkat is  sok esetben felkérjük  tudásuk átadására.

Évente  egy  kirándulást  szervez a csapatnak Tábikné Surmann Szilvia,melyek mindig nagy sikernek örvendenek ,de mellette  Hajnal Irénke  több egynapos és esetleg  pár napos  utat is szervez.

Három közös  és fő rendezvényről szeretnék említést tenni, a juniális, a   90 évesek köszöntésére szervezett  nyugdíjas nap és a szilveszteri mulatság, melyek  a Művészetek Háza  konferencia termében   Tábikné Surmann Szilvia  szervezésében  tudunk megtartani, természetesen  a műsor és a  tánc sem maradhat el.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy  Dr.Gémesi György polgármester  úr,mindig  együtt ünnepel
a város tiszteletre méltó polgáraival és köszöntőjében  kiemeli  az idős emberek megbecsülésének fontosságát.

Természetesen  sok támogatást kapunk ezekre az alkalmakra , az idén a  Polgármesteri  Hivatal,a Pálmaház Kertészet és a Kemencés vendéglő  segítségével  tudunk kedveskedni  azoknak a nyugdíjas társainknak,akik  példaként állnak előttünk, akik  szívesen mesélik el életük fontos eseményeit,akik táncra kerekednek a zene  hallatára.

A karácsonyi ünnepek közeledtével  anyagi lehetőségünkhöz mérten  40-50  ajándék csomagot készítünk, mellyel felkeressük   betegeskedő, klubba járni már nem tudó  nyugdíjasainkat   tájékozatva Őket  a klubélet eseményeiről.

Sok-sok oldal kellene a nyugdíjasok életét szebbé tevő  egyesület munkájának az ismertetésére,a sok  megoldott  feladatra, hiszen ez  a közösség   a város egyik meghatározó  erős közössége, hatalmas összetartó erővel,nagy szeretettel   mellyel jobbá és szebbé tudja tenni   a világot saját magunkban és körülöttünk.

 

Ezzel tud  erőt és hitet adni  mindenki számára, hogy  az évek ugyan múlhatnak, de  az  emberi kapcsolatok  fenntartása  a  közösség ereje  minden akadályt leküzdve  segíti életünket ,segít átvészelni a nehézségeket a  nehéz napokat, hogy tudjuk megmutatni  a fiatalabb generáció számára, hogy   ráncainkkal együtt is szép az élet.

Sebő Györgyné  az egyesület titkára

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

A programokba és a szociális munkába is bekapcsolódnak a fiatalok

Módosított menetrend szerint fog járni a HÉV