Először készül időszaki kiállítás a gödöllői kastély „retró” időszakáról: azokról az évtizedekről, amikor az épület egyszerre volt szovjet laktanya és idősek otthona. A kastély szakmai irányításával nyár elején kezdte meg a munkát egy csapat diák, akik vállalták, hogy felkutatják ennek a 40 évnek a még fellelhető emlékeit és a korosztályuk számára is befogadható kiállítást rendeznek belőle.
A diákok a nyár folyamán jellemzően hetente egyszer találkoztak: megismerkedtek a kastély épületével, kirándultak Szentendrére, ahol retró kiállításokat elemeztek. Jártak restaurátor műhelyben, részt vettek Hídi Szilveszter videós képzésén, kutattak a Hadtörténeti Levéltárban, néztek kastélyban forgatott filmeket. Ellátogattak Mácsár Máté magángyűjteményébe és dolgoztak a Retró Piknik & Romtúra lebonyolításában. Itt találkoztak a Skylark együttes tagjaival, akik interjú formájában meséltek nekik a szovjet laktanyában történt fellépésükről.
Augusztus közepén, a háromnapos táborban még intenzívebb munkára volt lehetőségük. Mihalkov György és Kemény Gyula egész napos workshopot tartott a kiállítás-rendezés menetéről, módszereiről.
A résztvevők három csoportban dolgoztak, és a fantáziájukat teljesen szabadon engedve terveztek a tanultak alapján egy adott témára komponált kiállítást, amit egymásnak prezentáltak is a nap végén. Másnap a csapat egyik fele Moór Anikó restaurátor vezetésével a kastély narancsházának pincéjéből ásott ki porcelán darabokat, amiket közösen válogattak szét és tisztítottak meg. A csapat másik fele ez alatt interjút készített Meizner Sándorral, akinek az édesanyja a szociális otthon konyhájának vezetője volt, majd saját ötleteik és saját forgatókönyv alapján reklámfilmet forgattak a kiállításhoz. Délután Istók Anna író, könyvtáros tartott kreatív írás kurzust az érdeklődőknek, sokféle élvezetes, gyakorlati feladattal.
A harmadik napon a tábor bázisaként működő terembe gyűjtötték össze a kiállításhoz eddig fellelt tárgyakat. Közben a kommunikációs csoport riportot készített Gloserné Szabó Györgyivel, akinek gyerekkori barátság kapcsán eleven emlékei vannak a 7-es szárny szolgálati lakásairól és lakóiról. Majd Ács Lajos és Bara László mesélt a diákoknak a szovjet katonák gödöllői életéről, izgalmas kalandjairól, sőt, a kiállításhoz egy tőlük vásárolt mini televíziót, zsebórát és Rakéta márkájú karórát is kölcsönöztek.
Délután következett a tábor legnehezebb feladata: az eddig összegyűlt tudás és tárgyi anyag alapján közösen meghatározták a kiállítás célját, célcsoportjait és tematikáját. Már csak néhány hetük van, hogy folytassák az anyaggyűjtést, kidolgozzák az október végén nyíló tárlat részleteit és kitalálják a hozzá kapcsolódó tevékenységeket. Izgalmas ősz elé néznek! Aki szívesen segítene nekik fotóval, történettel, tárgyi anyaggal, ezen a címen teheti: szasa@kiralyikastely.hu .
A képen: Reklámfilmet forgatnak a diákok a kastély retró kiállításához: Radimszky Balázs, Füstös Fruzsina, Sára Soma
Faludi Ildikó