in ,

SZEKERES 85 – Finisszázs és születésnap

Augusztus 10-én ünnepelte 85. születésnapját Szekeres Erzsébet textilművész, Gödöllő város díszpolgára. Születésnapjának megünneplése egyben Életfa – Ég és Föld összeér című kiállításának záróeseménye volt.

 

A Gödöllő Városáért Díjjal kitüntetett, Magyar Örökség és Pro Cultura Christiana Díjas művészt a rendezvényen dr. Gémesi György polgármester köszöntötte, kiemelve gödöllőiségét és lokálpatriotizmusát.

Szekeres Erzsébetet Kecskés József, a kiállítás kurátora méltatta. Úgy fogalmazott: műveit a teremtett világ, a természet, a népművészet, a keresztény hitvilág, a gödöllői művészeti hagyomány szövi át, s az alapvető emberi tulajdonságok és érzelmek teljes tárházát tárják elénk.

Kiemelte: Szekeres Erzsébet életét és munkásságát a közjó, a közkultúra, a közösség szolgálatába állította. E tekintetben megnyilvánulásait az önzetlenség, a természetesség és a méltóság szabályozza. Alkotásait számtalan kiállításon láthatta a nagyközönség, közülük több képeslapokon, bélyegeken is megjelent. Mindezek mellett számtalan intézménynek, iskoláknak, felekezeteknek, könyvtárnak, múzeumnak ajándékozott műveiből.

Szekeres Erzsébet köszönetet mondott mindazoknak, akik megemlékeztek születésnapjáról. Beszélt a szeretet összetartó erejéről, ami a Galga-mente településeinek közösségeit jellemezte a 60-70-es években. Nagy tisztelettel emlékezett meg tanítóiról és szeretett édesanyjáról – hiszen ő volt az, aki megismertette vele a Galga-mente díszítőművészetét, s ezzel elindította művészi pályáján.

A tiszteletére összeállított műsorban Kurunczi-Illésy Orsolya fuvolaművész és Ács Dávid zongoraművész, valamint Maczkó Mária Érdemes Művész és a Turai Énekmondók közreműködtek. (KJ)
Fotó:Jaeger Ákos

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Idén ismét Gödöllői Kastélyfutam – hagyományőrző őszi futóverseny a Belvárosi Napok keretében

Batizi Sándor Gödöllő új díszpolgára