„A GEAC-ban felnőtt atlétaként, 2011-től kezdve, kicsit messzire sodort az élet az atlétikától, de 2020-ra megérett bennem a gondolat, motiváció, hogy újrakezdjek atlétizálni, mert hiányzott ez a fajta mozgás, s az edzésekkel, versenyekkel járó miliő… El is határoztam, hogy újrakezdem és felkészülök, hogy szenior világversenyen tudjak szerepelni.
2021 januárban el is kezdtem a „felkészülést”, egészen pontosan testem visszaszoktatását az atlétikus mozgáshoz, 10 év kihagyás után.
Nagyjából fél év elteltével vettem újra rudat a kezembe és ugrottam újra a gödöllői pályán. Sajnos nem mentek úgy a dolgok, ahogy szerettem volna, mert folyamatos hajlító fájdalommal küzdöttem, ami eléggé korlátozta az edzéseket. Amikor már rengeteg fiziko- és manuálterápiás kezeléssel sikerült ezen túljutni, 2021. decemberben elszakadt a vádlim, emiatt szinte a teljes fedettpályás szezont ki kellet hagynom edzésben, versenyezni egyáltalán nem tudtam.
2022-ben szabadtéren el tudtam kezdeni versenyezni, kezdtek jönni az eredmények lassan, készültem a fő cél, a tamperei szenior világbajnokságra, ámde a magyar bajnokság hetében az utolsó edzésen elszakadt a hajlítóm. Újabb rehabilitáció és higgadt felkészülés után, elindult felfelé a dolog és a fedettpályás magyar bajnokságon, negyedik tudtam lenni a fiatalok között 440 centivel! Próbáltuk edzéseken megtartani a formát és a technikát a maradék egy hónapban és rá is térek a fedettpályás szenior vb-re, melyet 2023-ban a lengyelországi Torunban rendeztek.
A rudak szállítása miatt, a legkézenfekvőbb az autóval történő utazás volt, de kissé rosszul esett a nettó kilenc és fél órás autóút. Számítva erre, a verseny előtt három nappal érkeztünk meg feleségemmel, majd mivel március 29-én reggel 10-es kezdést írtak ki az M35-ös férfiak rúdugrásának, ezért minden reggel bementem a csarnokba átmozgatni, hogy szokjam a korai kezdést, aktivitást.
A verseny előtti este azért már kezdtem izgulni, próbáltam korán lefeküdni, de az elalvás nem ment. Tartottam magam az itthon megszokott ütemhez, versenyszám kezdete előtt két órával kezdtem bemelegíteni, úgyis ülünk a call room-ban tíz percet, majd onnan már szögesben sétáltam a küzdőtérre és kezdtem meg a roham kimérést, a rúddal való bemelegítést.
Nem annyira találtam magam a MONDO borítású pályán, hisz ezen a burkolaton 2008-ban versenyeztem utoljára. Ez meg is látszott a másodikra teljesített 4 méteres kezdőmagasságon és a következő 415 cm-en. Apró nekifutásbéli finomítás, edzői „konzultáció” (feleségem telefonon egyeztetett folyamatosan edzőmmel Bagyula Istvánnal, aki otthonról követte az eseményeket az online közvetítésen) eredményeképpen elsőre ugrott 430 cm következett, ami a szenior világbajnoki negyedik helyet jelentő ugrás volt. Ezután 445cm-re emelték a lécet, ami szenior kori egyéni csúcs. Elsőre nem sikerült, második ugrásra megvolt a magasság, de lefele szállóágban hozzáértem a mellkasommal, illetve belevertem az állam a lécbe (aminek következtében felharaptam a számat). Harmadik ugrásra sajnos elsodortam a lécet, így 430cm-rel, negyedik helyet szereztem meg a szenior világbajnokságon az M35-ös kategóriában.
Egyrészt boldog vagyok, hogy ennyi év kihagyás után az első világversenyen az első ötben tudtam végezni, másrészt csalódott, hogy ennyire pici hiányzott a dobogóhoz, ugyanis az állammal levert 445-ös ugrás, ha picit szerencsésebben alakul, akkor az lehetett volna a bronzérmes ugrásom…
Lelkesedésem és motivációm nem lankad, nem vész el! Sőt! Szeretnék sokkal jobban felkészüni, hogy a következő világversenyeken jobb eredménnyel szerepeljek! Pihenni nincs időm, így jövőhéten meg is kezdem a felkészülést a szabadtéri szezonra!”
