in ,

Tenni a szabadságért, békét teremteni magunkban – Emlékezés ’56 hőseire és áldozataira

Hagyományainknak megfelelően a Bezsilla-villa kertjében, az egykori rendőrség, majd Nemzetőrség épületének udvarán emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről, áldozatairól.
A megemlékezés résztvevői ott gyűltek össze, ahol 1956. október 25-én Balázsovich Andrást 16 évesen (egy hónappal később lett volna a 17. születésnapja) halálos lövés érte, miután gödöllői fiatalokkal közösen követelte itt az épület kerítése előtt a bebörtönzött egyetemisták szabadon bocsátását.
A rendezvényen dr. Gémesi György polgármester mondott beszédet, aki felelevenítette az 1956. októberében történteket. Külön kitért a gödöllői eseményekre. Megemlékezett Balázsovich Andrásról és a pesti harcokban elesett gödöllői Kiss Antalról, valamint a szintén hősi halált halt egyetemistákról: Benedicty Ernőről, Bilicsky Andrásról és Fodor Zoltánról.
Felhívta a figyelmet arra is, nem messze tőlünk ma is az orosz agresszióval szemben vívnak harcot, ahogy egykor hazánkban is.
Beszédében arra kereste a választ, mit jelent ma nekünk a szabadság, és mit tudunk érte tenni, mit tehetnek azok, akiknek nem a nagyhatalmak dolgait kell megoldani. A mi feladatunk, hogy biztosítsuk az itt élőknek a mindennapok biztonságát – a szolgáltatásokat, a kultúrát, és építsük a közösséget – ez az, amit meg kell tennünk azoknak az emlékére, akik 56-ban nem kímélték magukat – mondta.
Végül úgy fogalmazott: „Először nekünk kell békét teremteni magunkban – a szívünkben,a lelkünkben. Mert ha ott nincs béke, akkor ez a közösségi békesség összefogással, együttléttel, örömmel, nem fog megteremtődni, csak álbékesség lesz.”
Gödöllő polgármestere beszédét Ferenc pápa békéért való könyörgésével és egy 1956-os börtönimával zárta.
A beszédet követően „Ég és búzavirág” címmel zenés összeállítást hallhatott a közönség. A műsort Mészáros Beáta (Garabonciás Színtársulat) állította össze, amelyben Fehérvári Péter, a Turay Ida Színház művésze volt a partnere. Közreműködött a VitrinBeat zenekar és a Pechan Kornél vezette Gödöllői Városi Vegyeskar.
Az ünnepi műsort követően az önkormányzat, a városi intézmények, a pártok és a civil szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit a 2021-ben felállított emlékoszlop előtt.
Gödöllő város önkormányzata nevében dr. Gémesi György polgármester, dr. Kiss Árpád jegyző, dr. Illés Zsuzsánna Éva aljegyző, Bárdy Péter és Bajkó Norbert alpolgármester koszorúzott.
Az ünnepi megemlékezésen az Ella Attila vezényelte Gödöllői Városi Fúvószenekar közreműködött.
A megemlékezés a Dózsa György úti temetőben Balázsovich András és Kiss Antal sírjánál fejeződött be.
Fotók: Tatár Attila

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Utcanévről és lakáskérdésekről is döntött a testület

Erőművek éjszakája – Gödöllőn is!