in

Továbbvinni és ápolni a hagyományokat

Beszélgetés ifj.Balogh Gyulával, Gödöllő Város Népi Zenekara művészeti vezetőjével

 

Gödöllő Város Népi Zenekara egy különleges színfoltja városunk kulturális életének. Már több, mint negyed évszázada őrzik a cigányzene és a magyar nóta kincset, ismertetik meg zenei örökségünknek ezt a színes területét a fiatalabb nemzedékkel. Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a zenekar Gödöllő Kultúrájáért Díjban részesült. Megalakulásukról és küldetésükről Ifj. Balogh Gyula művészeti vezetővel beszélgettünk.

  • Mi hívta életre 25 évvel ezelőtt a zenekart?
  • A ’80-as évek végén-’90-es évek elején sok változás zajlott le, amelyek jelentősen érintették ezt a műfajt. ’93 környékén már erőteljesen hanyatlóban volt a cigányzene és a magyar nóta, a művészeti életben nem kapott annyi figyelmet, mint korábban. Ez a folyamat Gödöllőn és környékén is érezhető volt, s úgy láttuk, ha nem lépünk, feledésbe fog merülni. Ekkor jött a gondolat, hogy létrehozunk egy komolyabb, nagyobb létszámú zenekart, hogy tovább vigyük ezt a műfajt és ápoljuk a hagyományokat. Gödöllőn és környékén régen sok neves cigányzenekar működött és kiváló zenészek kerültek ki innét. Volt mire építkeznünk!
  • Kik voltak az alapító tagok?
  • Édesapám, id. Balog Gyula volt a kezdeményező, ő – bár nem zenél velünk – ma is segíti a munkánkat. Ma is lényegében az alapító tagok és leszármazottaik zenélünk együtt, sajnos van, aki már nincs köztünk. A zenekar vezetője, prímása, Horváth Zoltán, Mata Tamás, Csanya Jenő, Lakatos Ferenc, Suki Antal, Seres Vilmos, Rácz Vilmos, Gulyás Tibor, Gulyás Zoltán, Toldi József és felesége Német Edit, valamint én és két fiam, Balogh Richárd és Balogh Tamás állunk ma is a színpadon. Az alapítók között meg kell említeni még Vidák Adolf nevét is, ő sajnos már nem lehet közöttünk, a Vidák családot most Vidák András képviseli.
    A nagyobb fellépéseknél ma is tizenöten állunk a színpadon, a kisebbeknél tíz fő muzsikál.
  • Egy olyan közegben, amikor háttérbe szorult a műfaj, hogyan tudtak elindulni?
  • Mint Gödöllőn alakult zenekar természetesen itt tettük meg az első lépéseket. Valamennyien végzett zenészek vagyunk, több neves zenekarban is játszottunk. Így aránylag hamar elterjedt a hírünk.
  • Ez mennyire csapat munka?
  • A zenekarban demokrácia van. A programot közösen állítjuk össze, és arról is együtt döntünk, melyik darabot ki vezeti, ki lesz a prímás.
  • Az elmúlt 25 év alatt a műfaj legkiemelkedőbb előadóival dolgoztak együtt. Kit emelhetünk ki ebből a rangos listából?
  • Nagy megtiszteltetés volt Madarász Katalinnal, Bangó Margittal, Győri-Szabó Józseffel, Bokor Jánossal, Gál Gabriellával együtt játszani. De említhetném Szeredi Krisztinát is, akit a pályakezdése óta ismerünk, és azóta dolgozunk vele, ma pedig már primadonna! Több ízben  felléptünk a budapesti Művészetek Palotájában,de volt külön jazz estünk Hajdú Klárával, és  Détár Enikővel, akivel musical esteket adtunk.
  • Musicalt?
  • Mint mondtam, a zenekar valamennyi tagja zeneileg magasan képzett, így nem okoz gondot, hogy más műfajokat is megszólaltassunk. A nóta, a cigányzene és az operett mellett a jazz, a standard és a filmzene is szerepel a repertoárunkban, épp úgy, mint a klasszikus zenei darabok. Ezeknek az átiratait, hangszerelését természetesen mi készítjük el. Előadásainkon is igyekszünk ezekkel színesíteni a programot.
  • Sokan azt gondolják, hogy ez a műfaj elsősorban az idősebbekhez áll közel. Így van ez?
  • Inkább úgy fogalmaznék, hogy elsősorban az idősebbek körében ismertek az általunk játszott művek. Felnőtt egy olyan generáció – és itt elsősorban a tízen-húszon évesekre gondolok – akik nem találkoztak sem a magyarnótával, sem a cigányzenével, sem az operettel. Ám amikor hallanak bennünket, elcsodálkoznak, hogy „Hú, ez de jó!”. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk tőlük! És szerencsére felnőtt egy olyan előadói generáció is, akik magas szinten művelik ezt a műfajt.
  • És úgy tűnik a zenekarban is jelen van az ifjabb nemzedék…
  • Gyakran játszik velünk a Toldi házaspár lánya, Toldi Edit csellista, aki jelenleg a Győri Filharmónia tagja, a fiaim, Balogh Richárd és Balogh Tamás mindketten hegedülnek, igaz, Tamás számára a jazz hegedű az elsődleges. De ifj Mata Tamás is pici gyermek volt, amikor bekerült hozzánk, ő Szenthelyi Miklósnak volt a tanítványa.
  • A múlt évben nagy siker volt, hogy hetente több estén át az Erzsébet királyné étteremben muzsikáltak. Idén folytatódik-e ez a program?
  • Reméljük, hogy igen. Ez a Hagyományok Háza egyik pályázatának köszönhetően valósult meg, s amennyiben idén ismét kiírják, mindenképp részt veszünk rajta Köntös Sándorral az Erzsébet királyné étterem vezetőjével, és reméljük, hogy nyerünk. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, miután véget ért a program, sokan hiányolták.
  • Emellett mit terveznek az idei esztendőre?
  • A szokásos négy nagy gödöllői nóta és operett est mellett több városi rendezvényen találkozhat velünk a közönség. Sok vidéki és fővárosi fellépés vár ránk, de Ausztriába és Németországba is kaptunk meghívásokat. Mindenhová örömmel megyünk, büszkék vagyunk arra, hogy sikereinkkel Gödöllő hírnevét öregbíthetjük.

 

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Vasút: február 4-től teljes vágányzár!

Megemlékezés az elhurcoltakra és kitelepítettekre