Zsúfolásig megtelt a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ konferenciaterme a „Pécsi Ildikó – Úgy, ahogy volt” című könyv bemutatóján. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Gödöllő díszpolgára életrajzának egy részét még maga Pécsi Ildikó vetette papírra, a könyv azonban L. Péterfi Csaba munkájának eredményeként készült el a színésznővel való beszélgetések, a hagyatékában való többezer levél, dokumentum, valamint a pályatársakkal való beszélgetések alapján. A bemutatón L. Péterfi Csabával és Szűcs Csabával Baku György beszélgetett.
A könyv őszintén mutatja be a Pécsi Ildikó életét és pályáját, a bombázó színésznőt, és Pécsi anyut – aki mindig mindenkinek segített, valamint az édesanyát és a feleséget, aki legendás házasságban élt Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgóval. Egy különleges ember portréja rajzolódott ki azok előtt, akik részt vettek a könyvbemutatón: egy színésznőé, aki nem csak a színpadon, hanem a mindennapokban is végigjátszotta az életét, aki mindig mindenkinek segített, és akit mindenki úgy hívott: Ildikó. Bár a legnagyobb sztár volt, mentes volt a sztárallűröktől – amit a rendezvényen elhangzott, humorral átszőtt történetek is igazoltak. Egy pódium esten, vagy egy gödöllői rendezvényen is épp olyan elhivatottan és magas színvonalon lépett fel, mint bármelyik színház nagyszínpadán. Ő volt – és a mai napig is ő az a magyar színésznő, aki a legtöbbet szerepelt az újságok címlapján. De milyen volt a mindennapokban? Milyen volt vele együtt élni? Ebbe engedett bepillantást Szűcs Csaba, aki megtapasztalta a sztárcsemeték életének pozitívumait, kisgyermekként a szülei iránti szeretetet, majd felnőttként az árnyoldalait is. És színesedett az a kép is, amit a gödöllőiek ismertek, a kertjét rajongásig szerető színésznőről. A könyvben több olyan titokról is szó esik, amikről korábban soha. Titkokról amikről csak egy-két ember tudott. Kiderül, miért romlott meg a kapcsolata Törőcsik Marival, akihez évtizedeken át szoros barátság fűzte. Megtudhatjuk ki volt az a nagy szerelme, aki miatt majdnem elhagyta az országot, és kiderül, ki volt első férje – akiről még a családtagok közül sem mindenki tudott. Mindezek mellett megismerhettünk egy a színházzal már kisgyermekként elköteleződött művészt. Mindent megőrzött, minden levelet, naplót, újságot, színlapot, fotókat – mint azt L. Péterfi Csaba elmondta, még mindig nem ért a végére, hogy valamennyit átnézze. Az a hatalmas anyag, ami utána maradt, mind hozzájárult ahhoz, hogy teljesebb képet kapjuk Pécsi Ildikóról.