Gödöllői diákok utaztak a múlt héten Olaszországba, hogy a hivatalos magyar csapatként részt vegyenek az Európai űrügynökség versenyén.
A GRLsat (Gödöllői Református Líceum Space Agency Team) feladata az volt, hogy egy üdítőitalos palack méretű szondát készítsen, amelyet egy km-es magasságba kellett rakétával feljuttatni. Ugyanazokat az eszközöket kellett benne elhelyezni, mint ami megtalálható egy igazi műholdban is. A berendezésnek képesnek kellett lennie szenzorokkal történő adatgyűjtésre, fedélzeti adatfeldolgozásra, adatküldésre, és egy földi állomáson az adatok ábrázolására valós időben, majd az ejtőernyős leereszkedés során kötelezően mérni kellett a légköri hőmérsékletet és nyomást. A Líceum csapata mindezek mellett gyorsulásszenzorral, szöggyorsulás mérővel, magnetométerrel, és légköri páratartalom szenzorral szerelte fel a szondáját.
A versenyen húsz nemzet képviseltette magát. Az öt nap során többek között különböző ellenőrzéseken kellett átesni a szondának, a csapat tagjainak pedig egy bemutatkozó, azaz egy projekt-ismertető és egy, a felbocsájtást követő adatkielemző előadáson, amelyeket angol nyelven kellett megtartani. A csapat tagjai voltak: Dénes Csenge Napsugár, Bán Botond, Krasznai Márton, Tóth Kristóf, Reményi Márton és Unyi Péter Álmos, illetve mentorunk, Dr. Seres István.