A Művészetek Háza színháztermében március 19-én láthatja a közönség Szűcs Nelli önálló
estjét, amely a magyar színházi élet egyik meghatározó alakja, Fedák Sári életét mutatja be. A
Nemzeti Színház előadása nem csak emléket állít a neves színésznőnek, hanem igazságot is
szolgáltat. Az előadásról a primadonnát megelevenítő, és a darabot író és színpadra állító
Szűcs Nellivel beszélgettünk.
– Hogyan jött az ötlet, hogy Fedák Sári életéből csináljon önálló estet?
– Elsősorban azért volt vonzó nekem, mert találkozik a sorsunk, hiszen ő is Beregszászról
származik, akárcsak én. Először is beregszásziként nyúltam hozzá a darabhoz. Ennek egyik
oka az a sok rossz pletyka volt, amit anno hallottunk róla.
A naplóját olvasva szembesültem azzal, hogy teljesen másnak állította be őt az egykori politika,
mint amilyen a valóságban volt. Az a hír járta például, hogy az az épület, amit mi csak Fedák
kúriának hívunk, anno úgy került az ő tulajdonában, hogy meztelenül táncolt a katonáknak…
Miközben kiderült, hogy azt ő építette a szüleinek, a Bob hercegből kapott gázsijából.
Ahogy egyre jobban elmélyültem az életébe, jöttem rá mennyi mindenben hasonlítunk. Ő abban
az épületben látott először színházi előadást, ahol ma a Beregszászi Színház található, és ahol
én is játszottam. Úgy éreztem, hogy az önálló estemet csak Fedák Sári alakja köré
rendezhetem.
– Milyen hosszú kutató munka előzte meg a darabot?
– Amikor készültem erre az előadásra, nekem is tanulmányoznom kellett az életét.
Természetesen a naplói adták az alapot, amiket feldolgoztam, de emellett számos anyagot,
cikkeket, kritikákat, visszaemlékezéseket olvastam róla. Azután kapcsolatba kerültem a
leszármazottakkal. Amikor a forgatókönyv elkészült majdnem dupla mennyiségű anyag volt,
mint ami most az előadásban látható.
– Milyen ember volt Fedák Sári az Ön szemében?
– Mint már említettem volt egy kép róla gyermekkoromból, azokból a rossz pletykákból és
történetekből, amit anno hallottunk. Mindeközben az életét kutatva megismerhetjük mennyire
segített másokon, a pályatársakon, a barátain. Nagylelkű volt. Hatalmas volt a munkabírása,
dupla annyit dolgozott, mint mások. Ha kellett húsz órán át próbált egy nap. Néha hetekig csak
három-négy órát aludt egy-egy bemutatója előtt. Maximalista volt. Ezt támasztja alá például az
is, hogy megtanul németül angolul, franciául, olaszul, hiszen hívják Bécsbe, Németországba,
Amerikába, Franciaországba, Olaszországba szerepelni. Azt vallotta, csak akkor lehet jó
színésznő, ha beszéli azt a nyelvet, amin játszik, mert értenie kell, mert csak akkor jöhet
lélekből a játék, ha tudjuk mit mondunk. Ha csak megtanuljuk a szöveget, bemagoljuk akkor
hazudunk a nézőnek. Az ő élete a színház volt és a színjátszás.
– A politika kétszer is közbeszól az életébe.
– Tudjuk, hogy mindkét világháború után politikailag meghurcolják. Második naplóját is a
börtönben töltött éveiről kezdi írni. Látjuk, olvassuk mi mindenen ment keresztül. De mindig
képes volt felállni. Nem volt se jobb-, se baloldali érzelmű. Egészséges nemzeti érzelmű ember
volt, aki szerette a hazáját, és hatalmas fájdalmat érzett, amikor a szülőföldjét elszakították a
szülőhazájától. Nem szolgálta ki a kommunistákat. Hogy is szolgálta volna ki, amikor mélyen
vallásos és katolikus volt! Ezt is kevesen tudják róla. De nem szolgálta ki a nyilasokat sem.
Sokáig azt híresztelték róla, hogy antiszemita volt, és üldözte a zsidókat. Miközben a
naplójában leírja mennyi mindent köszönhetett egyik legjobb barátjának Siminek, aki zsidó volt.
És a naplóból tudhatjuk meg, hogyan árulták el mások ezt a Simit – aki mecénása volt a magyar
színházi életnek – azokakiket annak előtte segített. De Fedák Sárit is elárulták a barátai, magára
hagyták, miután kiengedték a börtönből. A száműzetésben szinte senki sem nyitotta rá az ajtót.A vidéki lakosság volt az, aki segítette, aki ételt vitt neki, mert ők nem felejtették el, hogy egykor nekik játszott, őket szórakoztatta.
– Közismert Molnár Ferenccel való hosszú kapcsolata és házassága.
– Molnár a darabjaiban egy jóságos ember lelkét dolgozza fel, miközben a valós életben azt
olvassuk a visszaemlékezésekben, hogy milyen szó szerint vérre menő csatákat vívtak
egymással. Ez egy se veled, se nélküled lévő szerelem volt. Ugyanakkor a másik oldalon ez
egy nagyon nagy szerelem lehetett mindkét fél részéről.
– Mit sikerült átadna ezzel a darabbal?
– Úgy érzem, nekem, mint Beregszászi lánynak a kötelességem, hogy egy valós képet
juttassunk el végre a közönségnek, hogy megmutassuk, milyen is volt ez nagyszerű színésznő,
ki volt ő valójában. Vannak, akik eljönnek megnézni az előadást és utána írnak nekem, hogy ők
mindezt nem is tudták, és a darabnak köszönhetően kezdenek el vele foglalkozni . Nagy
megtiszteltetés, hogy ennek én is részese lehetek. (pts)
