A májusi képviselő testületi ülésen sem maradt el Vécsey László, fideszes országgyűlési képviselő megnyilatkozása.
Ezúttal bejelentette, hogy megkérte, megkapta és sajtónyilvánossá teszi a tüdőgondozóval kapcsolatos államtitkári állásfoglalást, és ellátja azt saját kiegészítéseivel.
A bejelentést követően a tüdőgondozó ingatlan értékesítésére reagálva megismételte Simon Péter szavait, miszerint ezzel becslések szerint legalább 140 millió forintos veszteség éri a várost. Kijelentette, mindenben támogatni fogja a fideszes képviselőket, hogy megakadályozza a beruházást.
Miutána képviselő befejezte hozzászólását Gémesi György polgármester az elhangzottakra kívánt reagálni, azonban Vécsey László több alkalommal is közbekiabált. Gémesi György jelezte, hogy szeretne reagálni az elhangzottakra, majd elmondta, egy korábbi képviselő társa már próbálkozott az állandó feljelentgetéssel – minden esetben eredménytelenül.
De – mint mondta – majd akkor a bíróság eldönti, hogy érte-e a veszteség a várost, vagy sem.
Kijelentette, sajnálttal látja, hogy az egészségügy egy ilyen fejlesztéséhez ennyire negatívan állnak hozzá. Vécsey László mindeközben folyamatosan hangos közbeszólásokkal jelezte, azonnal szót kér, amire a polgármester megjegyezte, ez a parlamentben sem így működik, most miután ő már befejezte hozzászólását, válaszol a képviselő által elhangzottakra.
Mivel a téma az egészségügyet érintette, Gémesi György válaszában megosztotta a testület tagjaival az Orvosi Kamara frissen kiadott nyilatkozatát, (A nyilatkozattal újságunk is foglalkozik e heti számában – a szerk.Vécsey László azonban a válaszra már nem volt kíváncsi, kijelentette: ő a bejelentését megtette, és elhagyja a termet. Ezután a polgármester válaszát meg nem várva felkapta a kabátját és az ajtót becsapva távozott.
in Hírek
Vécsey László kirohanása
