in

Versenyszférás önkormányzat a cél

Beszélgetés Bajkó Norbert alpolgármesterrel

30 perc című műsorunk eheti vendége Bajkó Norbert volt. Az október 23-án alpolgármesterré választott képviselővel arról beszélgettünk, hogyan került a helyi politikába, hogy milyen önkormányzati feladatokat fog ellátni és természetesen azok a kérdések is szóba kerültek, amik leginkább foglalkoztatják a gödöllőieket.

Csak most, a választás után vált széles körben ismertté a neve…

Gödöllői születésű vagyok, a családom is itt él régóta. Egy kis időre ugyan elhagytam a várost: dolgoztam Németországban, Liechtensteinben és Svájcban, de mindig visszahúzott a szívem Gödöllőre; rengeteg élmény köt ide a településhez. Középiskola után a felsőfokú tanulmányaimat is itt végeztem; a Szent István Egyetemen diplomáztam, mint vállalkozásszervező, később pedig mesterszakos közgazdász diplomát szereztem üzletvitelből, illetve HR-managementből. Napjainkban a PhD megszerzésével foglalkozom.

Ön A Hely az Érték Városvédő Egyesület színeiben indult az önkormányzati választáson. Mit lehet erről tudni?

Henkei Viktória ügyvédjelölt asszony, továbbá a feleségem és jómagam leültünk megbeszélni, hogy milyen módon indulhatna Henkei Viktória polgármester-jelöltként. Az már az elején jól látható volt, hogy az önmagában nem elegendő, hogy az ember egyedül indul polgármester-jelöltként, ezért szükség van egy támogató szervezetre és emberekre. Ezt a közösséget mi közösen, kapcsolataink, ismeretségünk révén építettük fel. A választás éjszakáján felhívtam Henkei Viktoriát, gratuláltam az elért eredményhez, mert a Momentumot, az egy-két éve működő országos pártot is megelőzve végeztünk a voksoláson, ami óriási dolog. Két számottevő politikai erő van ma Gödöllőn. Az egyik a Gödöllői Lokálpatrióta Klub és a Fidesz-KDNP frakció. Ezen két nagy szerveződés egymással politikai vitában áll és ebben a vitában vagy egyik, vagy másik rész számára lehet kedvező döntést hozni. Mi a saját magunk értékrendjét, a saját gondolatainkat csak valamelyik politikai szereplővel közösen tudjuk érvényre juttatni. Ez az oka annak, hogy én személyesen az együttműködést pártjára álltam. Ennek első lépése arról szólt volna, hogy A Hely az Érték Városvédő egyesület és a Gödöllői Lokálpatrióta Klub (mindkettő helyi civil szerveződés) köt egy megállapodást a programpontok mentén és elkezdődhet a közös munka Gödöllő megújulásáért. Ez volt a szlogenünk, ez vezérel ma is. Öt bizottsági helyet és egy alpolgármesteri tisztséget sikerült a megállapodás keretében biztosítanunk. Ennél többet egy civil szervezet, néhány hónapos tevékenység után nem is álmodhat. Értelmezhetetlen számomra az a helyzet, ami ma a közösségi média felületein kialakult. Semmi olyan nem történt, ami ellentétes irányba mutatna azokkal a programokkal, amiket megfogalmaztunk. Csak egy példa: egyetlen programpontban sem szerepelt, hogy a város működésének fenntartásáért felelős alapdokumentumot nem fogjuk támogatni. Semmi olyan dolog nem történt, ami ellentétes lenne azokkal az értékekkel, elvekkel, amiket megfogalmaztunk. Állítólag engem kizártak az egyesületből. Az alapprobléma az egyesület körül az, hogy azok a tagok, akik az egyesületben vannak és azok, akik reprezentálták ezt az egyesületet, nem ugyanazok a személyek. A jelöltek nem voltak tagjai az egyesületnek. Én szóvá tettem: az első lépés az, hogy akik pénzt, energiát és bármi egyebet rászántak erre a politikai szerepvállalásra, igen is, legyenek tagok! Mondják el véleményüket és hallgassuk meg, mit gondolnak. Ez elől Henkei Viktória ügyvédjelölt asszony elzárkózott, így, sajnos, nagyon nehéz együttműködni.

Mikor kezdett el a helyi politikával foglalkozni, és miért indult a választáson?

A politika érdekes dolog. A közösségi ember pedig nem lehet közömbös a köz ügyei iránt. A politika mindig is része volt az életemnek. Amikor kigondoltuk, hogy elindulunk az önkormányzati választáson, akkor a változásra tettük le a voksukat. De a változást én magam nem úgy értelmezem, mint a Fidesz, ahol viszonylag erős kifejezésekkel, követelésekkel fordulnak a polgármester felé. Az együttműködés ott kezdődik, hogy először tanulunk. A következő időszak a tanulásé. Megértjük a modellt, és mint rendszerszervezéssel foglalkozó gazdász, már most is vannak és lesznek is olyan ötleteim, amik lehetővé teszik ennek racionális változtatását. Nekünk az a dolgunk, hogy Gödöllő érdekeit szolgáljuk, hogy racionális döntéseket hozzunk; érzelemmentesen, a lehető legnagyobb hasznossággal – ami a legtöbb ember számára pozitív, érzékelhető, a mindennapokban kézzelfogható eredménnyel kecsegtessen.

A választás óta sokan vádolják Önt azzal, hogy átállt Gémesi György oldalára…

Semmilyen döntést nem hoztam, ami a város érdekével ellentétes volna. Csak reménykedni tudok abban, hogy a jövőben az együttműködés szelleme minden érdekeltet át fog hatni, s a projektek mentén a Fidesz képviselőivel is együtt fogunk tudni dolgozni, hiszen programjukban számos elemmel egyetértek, s megvalósulásukat – a gazdasági feltételek megléte esetén – akár támogatni is tudnám.

Miért fogadta el az alpolgármesterséget?

Röviden: politikai, gyakorlati és, a kihívás miatt, személyes okokból.

Sokakban felmerül a kérdés, alpolgármesterként kinek az utasítását hajtja végre?

A képviselői mandátum egy személyhez kötött jog. Legutoljára a reformkorban volt olyan képviselői mandátum, ahol a jelölő szervezet volt az, amely eldöntötte, hogy a jelölt milyen utasítások szerint végzi a munkáját. Megfogalmazhatunk irányelveket, ezt hívják programnak, amiket megfogalmaztunk, amiknek a kialakításában részt vettem. Az az egyesület, amellyel közösen elértük ezt a kiváló eredményt, sajnos, zsigeri válaszokban őrlődik és a politikában nem lehet érzelmi alapon döntéseket hozni, mert az nem vezet minket a jó irányba. Természetes, hogy kompromisszumokat kell kötni, mert enélkül nem vezet semmi előre. Egyszerűen szükséges, hogy megértsük a helyzetet, szükséges, hogy fenntartsuk a működést és fontos, hogy olyan javaslatot tegyünk, amely támogatható a többi résztvevő által. Gémesi György polgármester úrral történt megállapodásunk értelmében fenntartjuk a működést. Ez a fenntartás ott kezdődött, hogy elfogadtuk a szervezeti működési szabályzatot, most pedig a költségvetés megtárgyalása következik. Átbeszéljük a gazdasági folyamatát, hogy hogyan és milyen feltételrendszer mentén képzeljük el a város működését az elkövetkezendő időkben. A bizottságokban meghallgatjuk a szakemberek véleményét és amikor elmondták, hogy mit gondolnak, akkor a politikai felhatalmazottak ez alapján hozzák meg a döntéseiket.

Milyen feladatokat fog ellátni?

A szociális rendszerek, a közbiztonság és az egészségügy fog a feladatkörömbe tartozni. Emellett az uniós források és a Gödöllőre érkező egyéb beruházások kapcsán látok majd még el feladatokat. Természetesen nem lehet elválasztani egy határvonallal, hogy ez az én, az pedig Bárdy Péter alpolgármester kollégámnak a feladatcsoportja. Mindig megbeszéljük majd azokat az ügyeket, amik előre viszik a város szekerét és én abban vagyok érdekelt, hogy kiváló, problémamentes kommunikáció és együttműködés legyen köztünk. Alpolgármesterként egy nyugodt, kiegyensúlyozott, kiszámítható, az emberek számára jól követhető városüzemeltetésben vagyok érdekelt; ezért is fogok munkálkodni.

Mit tart a legnagyobb kihívásának?

A szakmai elhivatottság engem a gazdasági versenyszférához kötött. Elsősorban azt tanultam, hogy miként kell egy vállalkozást üzemeltetni, gazdaságossá tenni. Ennek az elméleteit kutatom. És most találkozom egy olyan nézőponttal, ami tőlem idegen, ez pedig az önkormányzat és a közszolgálat, annak működése. Ha sikerülne a versenyszférának bizonyos szegmenseit az önkormányzati rendszerbe átültetni, az egy óriási eredmény volna!

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ady Endre emlékkoncert

Terepfutás a város dzsungelében