in

Vissza lehet szerelni a zebrazászlókat!

Megérkezett a Magyar Közút engedélye

Füle Sándor, a gödöllői „zebrazászló-mozgalom” elindítója boldogan tette közzé ma a hírt, miszerint városunkban vissza lehet szerelni a gyalogosok biztonságát biztosítani hivatott zászlókat.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megvizsgálta a gödöllői helyszíneket, és hozzájárultak a tartók visszaszereléséhez a kijelölt gyalogos átkelőhely táblákra! A zászlókat a délutáni órákban vissza is szerelik a megszokott helyekre.

A Gödöllői Szolgálat állásfoglalást kért a Magyar Közúttól és az alábbi válasz érkezett:

„Társaságunk minden olyan kezdeményezést támogat, amely a közlekedésbiztonságot javíthatja! Az elmúlt hetekben több településen is megjelentek úgynevezett gyalogoszászlók, először Gödöllőn. Ugyanakkor egy közös pontként szinte egyik helyszínen sem egyeztettek társaságunkkal, így olyan helyekre is kikerültek zászlók, ahová jogszabály tiltja, hogy a közútkezelő hozzájárulása nélkül bármit kihelyezzenek. Gödöllő speciális eset, hiszen innen indult a kezdeményezés, bár nem kértek engedélyt a kihelyezésre, olyan módon kerültek ki a zászlók, melyekre egyébként engedélyt adhattunk volna. Ennek ellenére a kezdeményezést elindító személy úgy döntött, hogy egy másik helyszínre vonatkozó közútkezelői hozzájárulás alapján inkább bevonja és nem is kér engedélyt társaságunktól. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy minden helyszín más és más, ezért a közútkezelői hozzájárulások is eltérhetnek. Azóta ezen félreértéseket tisztáztuk az érintett személlyel és már a közútkezelői hozzájárulást is megkapta, így már csak rajta áll, hogy mikor kerülnek ki újra a zászlók a korábbi gödöllői helyszínekre.”

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Az első februári havazás

Képviselő úr! Kérdezni még szabad?