in , ,

Zöld Híd miatti feljelentés – „Az ígéret szép szó”

Az önkormányzati választás finisében úgy tűnik, egyre jobban sűrűsödik a támadás dr. Gémesi György polgármester ellen. Nem múlik el hét, hogy ne találkozzunk a lejárató kampány elemeivel. Így történt ez a múlt héten is, amikor megjelent a sajtóban az a hír, miszerint a Pest Megyei  Főügyészségen az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke, Fördős Attila (Vác Fidesz-KDNP-s polgármestere), ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Pest Megyei Főügyészségen, a kompenzációs szerződés kifizetése, a gazdasági társaság ügyvezetője megválasztásának
módja és javadalmazása, valamint egy multinacionális céggel kötött szerződés körülményei és
tartalma miatt. A Pesti Srácok azonban már városunk polgármesterét meg is nevezte és cikket közölt „Szorul a hurok Gémesi körül” címmel.

– Egyáltalán nem lepett meg a feljelentés, de az se, hogy egyből arra is célzás történt, hogy ez a vizsgálat lényegében ellenem folyik. Elvégre a választási kampány közepén vagyunk! – mondta lapunk megkeresésére Gémesi György. – Számítottam rá, hogy valamivel elő fognak rukkolni, hiszen Vécsey László, Gödöllő fideszes országgyűlési képviselője ezt korábban már előre vetítette, amikor az egyik képviselő-testületi ülésen – a hulladékgazdálkodás helyzetének megbeszélésekor – bírósági perrel fenyegetett meg.

– Ön többször is elmondta: a Zöld Hídnál több vizsgálatot is lefolytattak, és minden rendben találtak.

– Mielőtt felálltam a társulás éléről, egy független, francia tulajdonú, nemzetközileg akkreditált könyvvizsgáló cég vizsgálta át, és mindent teljesen rendben talált. Emellett elkészült egy ombudsmani jelentés is, ami a teljes magyar hulladékgazdálkodást átvilágította, és pontosan azokat
a problémákat írta le, amikről én korábban beszéltem, megerősítve, hogy nem a Zöld Híd, hanem
az állami döntések és a kukaholding felelős a kialakult helyzetért. Mindezek mellett a társulás felügyelőbizottsága is elkészítette a jelentését, ez sem fogalmazott meg semmi kifogásolni valót.

– A jelenlegi elnök is egy vizsgálatra hivatkozva tette meg a feljelentést…

– Fördős Attila, két hónappal azután, hogy a társulás elnöke lett, 17 millió forintért megbízott egy magyar céget, és új vizsgálatot kért. Megjegyzem, ez több mint háromszor annyiba került, mint a mi független, nemzetközleg akkreditált céggel lefolytatott vizsgálatunk! A feljelentés kapcsán konkrétumot nem hozott nyilvánosságra, a sajtóban megjelentek szerint a kompenzációs
szerződés kifizetése, a gazdasági társaság ügyvezetője megválasztása és javadalmazása, valamint egy multinacionális céggel kötött szerződés körülményeit és tartalmát vizsgálják, ami több
szempontból is érdekes.
Az említett kompenzációs szerződések lényege, hogy a program sikeréhez földterületet adó településeknek szerződés szerint bérleti díjat kellett fizetni. Ezeket a kifizetéseket én korábban a társaság pénzügyi helyzete miatt visszatartottam. Emiatt Balassagyarmat önkormányzata beperelte a társulást. Ennek eredményeként született egy másodfokú bírósági ítélet, ami kötelezte a társulást a kifizetésre.
Az ügyvezető igazgató megválasztásáról a társulás döntött, ha emiatt feljelenést tesz,
akkor a társulást, és ezen belül saját magát is feljelenti.
A harmadik felvetéssel is társulási döntést kérdőjelez meg. Miután az ökörtelek-völgyi hulladéklerakó betelt, nyílt közbeszerzési eljárás keretében nemzetközi tendert írtunk
ki a hulladék lerakásra, amit Gyál nyert el. Ezt az elnökség és a társulás is tárgyalta és jóváhagyta. Ennek a feljelentésnek semmi más célja nincs, mint hogy arra lehessen utalni – és ez már a sajtóban meg is történt –, hogy vizsgálat folyik Gémesi ellen. Lényeg, hogy megtévesszék vele
az embereket. Természetesen mindennek állok elébe, és mint mondtam, nem lep meg, nem
történt semmi más, mint egy fenyegetés betartása.

What do you think?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Átadták a Tiszta Udvar-Rendes Ház díjakat

Szent Mihály-napi waldorfos családünnep