Gödöllőre került a KASZT fődíja

Fotó: Kovács Liliána
Fotó: Kovács Liliána

A Club Színház BarbekYou csoportja újabb elismerésben részesült: megnyerte a Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját Háy Gyula Tiszazug című műve alapján készült előadásával.

Kilenc előadást láthatott a közönség a fesztivál versenyprogramjában május 29. és június 1. között Komlón. A házigazda város színjátszói mellett érkeztek csoportok Székesfehérvárról, Lendváról, Gödöllőről, Pécsről és Pápáról.

A szakmai zsűrit idén Pataki András Jászai-díjas rendező, a fesztivál igazgatója, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, a Magyar Szín-Játékos szövetség általános alelnöke és Sipos Ferenc Bónis-Bona életműdíjas előadóművész, táncpedagógus alkotta.

A zsűri döntése alapján a KASZT első helyét a gödöllői Club Színház előadása nyerte el, a legjobb rendezés díját Halász Tibornak ítélték oda.

Madarász Barbara „álruhában”

Zombik és szellemek JÁRTÁK A VÁROST

Október elején a Röges utca végén általában magasba emelkedik egy három és fél méteres csontváz, amely a halloween közeledtét jelzi. Ilyenkor a gödöllői családok elkezdik beszerezni halloweenjelmezeiket, és jelentkeznek a...

"A mesterséges intelligencia korában a hiteles újságíróké a jövő"

„Nem bújhatok kérdőjelek mögé”

Veiszer Alinda Gödöllőn kezdte az újságírást, és lett mára az ország egyik legismertebb riportere. Azt mondja, minden nehézség ellenére a mostani fiatalokat is bátorítaná az újságírói pályára. Milyen újságíróként most...

Közös éneklés a hatalmas máglya körül

SZENT MÁRTON ÜNNEPE a Gödöllői Waldorf iskolában

A Waldorf-iskolákban különös jelentőséggel bírnak az évkör ünnepei. Így van ez a Gödöllői Waldorf iskolában is kezdettől fogva, ahol a napkelte- nézéssel egybekötött Szent Mihály- napi ünnep után – ahol...