A tehetség kortalan – kiemelt arany díjat kapott a nyugdíjas kórus

A díjnyertes kórus felvette Szurdok György nevét
A díjnyertes kórus felvette Szurdok György nevét
A Gödöllő Városi Nyugdíjasok Egyesületének kórusa – amely a közelmúltban felvette alapítójuk, Szurdok György nevét – meghívást kapott a XV. Országos Nyugdíjas Ki mit tud? és Népek tánca-Népek zenéje országos döntőre.

A szegedi székhelyű HONTRAVEL Kft. 15 éve biztosít lehetőséget nyugdíjasok részére, hogy megmérettessék magukat különféle művészeti kategóriákban, mint például vers, próza, szólóének, hangszeres zene, énekkar, népdalkör, szenior örömtánc, néptánc, társastánc és humor.

Az országos döntőt mindig megelőzi egy megyei válogató, a zsűri végignézi a jelentkezők műsorát, és a színpadképes produkciókat meghívja az országos versenyre, amelyet ebben az évben Siófokon rendeztek.

Kórusunk május 27-én lépett fel, műsorunkban köszöntő, virágénekek és bordal szerepelt Ráthy József zenei kíséretével. Az utolsó napon került sor az oklevelek kiosztására, a rendezvény ünnepélyes zárására. Mindannyiunk nagy örömére a gödöllői nyugdíjas kórus kiemelt arany minősítést kapott, nagyon büszkék vagyunk a szép eredményre!

Tagjaink közül többen egyénileg is indultak, és rangos elismerésben részesültek: kiemelt arany oklevelet kapott énekszólóval Kiss Zsuzsanna, Oláh Kati, Rábai Németh Ferenc; Wetzel György énekszólóját, Pohlné Szili Erika és Tongori Attiláné szavalatát pedig arany oklevéllel díjazták.

Hálával gondolunk Szurdok Györgyre, akinek köszönhetően létrejött ez a közösség, jó együtt lenni, ismerősöket szereztünk, barátságokat kötöttünk. Szeptembertől folytatjuk!

Kiss Zsuzsanna karvezető
Madarász Barbara „álruhában”

Zombik és szellemek JÁRTÁK A VÁROST

Október elején a Röges utca végén általában magasba emelkedik egy három és fél méteres csontváz, amely a halloween közeledtét jelzi. Ilyenkor a gödöllői családok elkezdik beszerezni halloweenjelmezeiket, és jelentkeznek a...

"A mesterséges intelligencia korában a hiteles újságíróké a jövő"

„Nem bújhatok kérdőjelek mögé”

Veiszer Alinda Gödöllőn kezdte az újságírást, és lett mára az ország egyik legismertebb riportere. Azt mondja, minden nehézség ellenére a mostani fiatalokat is bátorítaná az újságírói pályára. Milyen újságíróként most...

Közös éneklés a hatalmas máglya körül

SZENT MÁRTON ÜNNEPE a Gödöllői Waldorf iskolában

A Waldorf-iskolákban különös jelentőséggel bírnak az évkör ünnepei. Így van ez a Gödöllői Waldorf iskolában is kezdettől fogva, ahol a napkelte- nézéssel egybekötött Szent Mihály- napi ünnep után – ahol...