Köznevelési Fórum

Fábián Bertalan megnyitója
Fábián Bertalan megnyitója

A Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központban tartották meg a második Köznevelési Fórumot, amelyen Gödöllő három alpolgármestere, Bárdy Péter, dr. Györfi Beá­ta és – a fórumot életre hívó – Fábián Bertalan mellett Hankó Balázs kulturális miniszter is részt vett.

A fórum annyiban kicsit rendhagyó volt, hogy ezúttal nemcsak a város köznevelési és -oktatási, hanem a kulturális intézményeinek vezetőit is meghívták rá.

Folytatva a megkezdett programot, a fórumon ezúttal is bemutatkozhatott két középiskola, amelyeknek igazgatói mondták el, miért érdemes az általános iskolákból kikerülőknek őket választaniuk. Ezúttal a Madách Imre Technikum és Szakképző Iskolára, illetve a Premontrei Iskolaközpontra került sor.

Madarász Barbara „álruhában”

Zombik és szellemek JÁRTÁK A VÁROST

Október elején a Röges utca végén általában magasba emelkedik egy három és fél méteres csontváz, amely a halloween közeledtét jelzi. Ilyenkor a gödöllői családok elkezdik beszerezni halloweenjelmezeiket, és jelentkeznek a...

"A mesterséges intelligencia korában a hiteles újságíróké a jövő"

„Nem bújhatok kérdőjelek mögé”

Veiszer Alinda Gödöllőn kezdte az újságírást, és lett mára az ország egyik legismertebb riportere. Azt mondja, minden nehézség ellenére a mostani fiatalokat is bátorítaná az újságírói pályára. Milyen újságíróként most...

Közös éneklés a hatalmas máglya körül

SZENT MÁRTON ÜNNEPE a Gödöllői Waldorf iskolában

A Waldorf-iskolákban különös jelentőséggel bírnak az évkör ünnepei. Így van ez a Gödöllői Waldorf iskolában is kezdettől fogva, ahol a napkelte- nézéssel egybekötött Szent Mihály- napi ünnep után – ahol...