Sztarenszky Marika néni neve mára fogalommá vált a hazai futóközös- ségben. Példamutató kitartása, életigenlése és emberi méltósága sokak számára jelent inspirációt – nemcsak sportolóként, hanem emberként is. Pedig az ő története egy kicsi településen, Jászfényszarun indult.
Tizenegy éves volt, amikor családja Nagyhantosra költözött, miután a háborút követő földreform során lehetőség nyílt földet igényelni. Ám a néhány holdnyi birtok nem sokáig maradhatott a tulajdonukban: a téeszesítés elérte őket is. Szülei úgy döntöttek, nem csatlakoznak a termelőszövetkezethez, inkább eladták a földet, és a bevételből vásároltak egy kis házat Gödöllőn, a Kazi-telepen. Később az egész környéket Marikatelepnek kezdték hívni – éppen utána.
A költözés idején Gödöllőn alapították meg a 202-es számú ipari iskolát, ahová Marika és testvére is beiratkoztak. Az iskolaigazgató személyes támogatásával sikerült elérni, hogy a ritkán járó buszok megálljanak a telepnél – a buszsofőrök pedig egyszerűen „Marika megállónak” kezdték nevezni a helyet. Csak később tudta meg, hogy a telepre ráragadt a Marika név, a Pest Megyei Hírlapban egy újságcikk is megörökítette a nevet: „Kigyúlt a Marikatelepen a villany.”
Marika később finommechanikai műszerésznek tanult, majd a Ganz-gyárban helyezkedett el, ahol a férjével is megismerkedett. Húszévesen, 1955-ben kötöttek házasságot, két fiuk született, Tibor és Róbert.
A gyár támogatta a dolgozók továbbtanulását, Marika így technikusi oklevelet is szerzett, levelező tagozaton. Aktív, dolgos életet élt, de az igazán nagy fordulatot 61 éves korában hozta az élet.
Édesanyja halála után mély gyászba zuhant, hosszú éveken át kereste az értelmet, elveszettnek érezte magát. Öt évig járt a Honvédkórház idegosztályára, gyógyszereket szedett – mígnem egy tévés futóverseny-hirdetés felkeltette az érdeklődését. Benevezett, és attól a pillanattól megváltozott az élete. Bár első versenyén attól félt, hogy utolsónak ér be, végül bőven utána is sokan értek célba. Megérezte a futásban rejlő szabadságot, közösséget, örömöt – és eldobta a gyógyszereket. Újra mosolygott.
Marikának sosem volt edzője, mindent saját maga tanult meg – könyvekből, prospektusokból, más futók tapasztalataiból. Sokáig rendszeresen futott a Margitszigeten, gyakran 11 vagy akár 16 kilométert. Külföldön is versenyzett: Londonban, Berlinben, Ferrarában, Monacóban, Dublinban, Calgaryban, Rómában – utóbbi helyszínen háromszor is teljesítette a maratoni távot.
A maraton volt a kedvence: „amikor az ember célba ér a 42,195 méter után, az leírhatatlan érzés” – vallja. Ezt az érzést kilenc alkalommal élhette át, az utolsót 82 évesen, amikor végül úgy döntött, ideje abbahagyni. A forgója akkor már jelezte: a test is határokat szab.
Ma már nem fut, de gyalogol – és versenyzik. Szívritmuszavar, gerincsérv, magas vérnyomás, tüdőproblémák sem tartják vissza attól, hogy részt vegyen minden elérhető versenyen. Csak idén már 19 eseményen állt rajthoz. Tagja a Futapest Klubnak és a Margitszigeti Futóklubnak is, rendszeres induló a Vivicittán és az ALDI női futógálán. A legrövidebb táv 2,5 km, a leghosszabb 7 km volt az idén.
Marika néni minden versenyen mosolygós, kedves, lelkes. Több mint 600 érmet és számos serleget gyűjtött már – de számára nem a díjak a fontosak. A futóközösség barátsága, a közös öröm és támogatás jelenti a legtöbbet: „Itt mindenki jóban van mindenkivel, nincsen piszkálódás, mindenki örül a másik sikerének.” A legtöbben példaképként tekintenek rá – és joggal.
Névjegy
Név: Sztarenszky Tiborné
Született: Jászfényszaru,
1935. április 12.
Áprilisban családi körben
ünnepelte 90. születésnapját.
