Hatalmas vegyipari üzem épül Gödöllőn, amely biodízel és bioetalon-alapú vegyipar számára gyárt majd forradalmian új katalizátoranyagot. Ezt a katalizátort Dr Richard Schrock amerikai professzor fedezte fel, 2005-ben Nobel-díjat is kapott érte. A gödöllői üzem alakőletételekor készítettünk vele interjút.
– Mikor és miért döntött úgy, hogy a kémiával szeretne foglalkozni? Volt valami meghatározó élmény a gyerekkorában?
– Igen, nagyon is. Nyolcéves voltam, amikor a bátyám – aki öt évvel idősebb nálam – születésnapomra egy vegyészkészletet ajándékozott nekem. Ez 1953-ban történt, akkoriban még más világ volt.
– Hol élt ekkor?
– Indiana államban, egy Decatur nevű városkában születtem és ott is éltem egészen 14 éves koromig. Aztán a családommal együtt Kaliforniába költöztünk, mivel a bátyáim már egyetemre jártak.
– Már akkor is kísérletezett otthon?
– Igen, elkezdtem „játszani” a kémiával. Volt egy tanár, aki a bátyámat is tanította, ő adott nekem könyveket. Ezekben különféle illatos vegyületek elkészítésére voltak receptek, én pedig megpróbáltam ezeket követni – mintha csak parfümöket gyártottam volna.
– Ezek szerint lépésről lépésre jutott el az egyetemi tanárságig. De először nem is az oktatásban helyezkedett el, ugye?
– Így van. Először az iparban dolgoztam, mégpedig a DuPont nevű cégnél, 1972 és 1975 között. Ott történt az egyik legnagyobb felfedezésem is.
– Emlékszik arra a pillanatra, amikor rájött, hogy valami igazán különlegeset alkotott?
– Nagyon is. 1973 júliusában történt. Hazamentem, és azt mondtam a feleségemnek – aki most is itt van velem –, hogy: „Azt hiszem, valami fontosat csináltam.” Akkor már be is bizonyítottam, hogy létrehoztam egy fém-karbon kettős kötést. Ez akkoriban teljesen új dolog volt.
– És ez működött is?
– Igen, működött. Új kémia volt. Ez az, amivel foglalkozunk – felfedezünk valami újat, és megnézzük, mire lehet használni.
– Később ipari alkalmazásokban is használták ezt a módszert. Mikor derült ki, hogy valóban hasznos lehet a gyakorlatban is?
– Ez ott kezdődött, amikor más kutatók is felfigyeltek rá. Bob Grubbs például – aki szintén Nobel-díjat kapott – egy olyan ruténium alapú katalizátort fejlesztett ki, amely ugyanilyen fém-karbon kötést tartalmazott. Ő szerves kémikus volt, és rögtön látta az ebben rejlő lehetőségeket. Ez egy teljesen új reakció volt, amit korábban nem lehetett végrehajtani a megszokott szerves kémiai módszerekkel. Azóta rengeteg kutatócsoport kezdett el dolgozni ezen a területen, és a mai napig aktív kutatás zajlik körülötte.
– Az Ön módszerét ma például etanollal kapcsolatban is alkalmazzák. Hogyan lehet ezt egyszerűen, laikusok számára is érthetően elmagyarázni? Mit csinál ez a módszer az olajjal vagy az etanollal?
– Nos, az etilén egy szén-szén kettős kötést tartalmazó molekula. Az oleinsav – ami egy természetes zsírsav – szintén tartalmaz egy ilyen kettős kötést, csak éppen máshol. A reakció során ezek a molekulák két új vegyületté alakulnak át. A katalizátor segít abban, hogy pontosan ez a reakció történjen meg, és ne más, zavaró mellékreakciók. Ezt hívjuk szelektivitásnak – és ez az egyik kulcsa a hatékony katalitikus reakcióknak.
– Ez tehát nemcsak tudományos áttörés, hanem ipari szempontból is hasznos felfedezés.
– Pontosan. Az ilyen felfedezések jelentősége nemcsak az elméletben rejlik, hanem abban is, hogy újfajta, környezetkímélő és hatékony ipari eljárások alapjául szolgálhatnak.
– Miért éppen Magyaroszágon alapították meg a svájci cégük, a XiMo első leányvállalatát?
– Ennek a kulcsa Georg Frater. Ő Budapesten született, de már fiatalon, az 1956-os forradalom után Svájcba költözött. Vegyészprofesszorként és ipari vezetőként egyaránt kiemelkedő karriert futott be, és a XiMo technológiai fejlődésének egyik motorja volt. Tudományos igazgatóként rengeteget tett azért, hogy a cég innovatív ötletei a laborból ipari méretű termelésbe kerüljenek.
– Budapesten néhány száz kilót állítottak elő a vegyületből, míg most a gyártást tonnaszámra tervezik. Ez hogy lehetséges? Milyen lépések vezettek ehhez a hatalmas léptékű gyártáshoz?
– Ez egy klasszikus folyamatfejlesztési példa. Amint megértettük, hogyan lehet nagy tisztaságban előállítani az anyagot egy kémiai reakcióból, a következő kihívás az volt, hogy ezt az eljárást ipari méretben is működőképesen megvalósítsuk. Budapesten először laboratóriumi és pilotüzem-méretekben, néhány száz kilogrammig jutottunk el. Azonban a piac igényei miatt most már tonnányi mennyiségeket kell gyártanunk. Ez már nem csak kémiáról szól, hanem mérnöki kihívásról is: a folyamatokat optimalizálni kell, az egységműveleteket összekapcsolni, és egy automatizált rendszert felépíteni, amely akár 4 műszakban, több tucat operátorral is működtethető. Ez készül majd el Gödöllőn.
– Kiket vesznek majd fel a gödöllői üzembe?
– A vegyészek feladata a reakciók megértése és a technológia kifejlesztése volt. A hangsúly most áttevődik az ipari mérnökökre, operátorokra, technikusokra, akiknek az a dolguk, hogy a rendszert üzembiztosan és gazdaságosan működtessék. Mindezt egy modern, automatizált vezérlőteremből, ahol 44 ember felügyeli az egész folyamatot. Így érhető el a hatékonyság és a magas termelési volumen.
