EGYENSÚLYBAN VAN a város költségvetése

Bárdy Péter alpolgármester
Bárdy Péter alpolgármester

A képviselő-testület csütörtöki ülésén az előterjesztő dr. Gémesi György polgármester és Bárdy Péter alpolgármester beszámolt a költségvetés első félévi teljesítéséről.

Bárdy Péter a csaknem 300 oldalas, a város bevételeit és kiadásait, valamint az
önkormányzati cégek helyzetét is részletesen bemutató dokumentumról szólva összefoglalóan elmondta: egyensúlyban van a város költségvetése, időarányosan,
némi szezonális hatást figyelembe véve a tervek szerint alakul a város pénzügyi helyzete.
A nagyobb, 100 millió forint feletti értékű beruházásokról részletesen is beszámolt. A városházaprojekt szépen halad, a tapasztalható kis csúszás behozható.
„Láthatólag többen dolgoznak ott, mint korábban” – tette hozzá. A Szabadság tér 6. alatti városháza-beruházást a Strabag Építő Kft. fejezi be.
A piac beruházása elkészült, mondta Bárdy Péter, már a vásárlók is élvezhetik az előnyeit annak, hogy a műemléki környezethez méltó felújítás valósult
meg. „Bízunk benne, hogy ez a piac látogatottságának is jót fog tenni” – mondta.
A Rákos-patak revitalizációjának terve, benne a Hattyús tó létrehozása még csak terv, mert a Pest Vármegyei Önkormányzat a mai napig nem írta ki a 330
milliós projekt közbeszerzését. A projekt költségeinek nagy része nem a várost, hanem a vármegyét terheli majd.
Az Alma utca aszfaltozása is szerepel a költségvetésben. Az utca lakóinak a teljes költség 30 százalékát kell átvállalnia. Ha a lakosok kétharmada aláírja a
szándéknyilakozatot, és vállalja a költségeket, akkor a beruházás megkezdődhet, és az összes lakost érinti majd. Az alpolgármester bízik benne, hogy a közbeszerzés
még az idén lezárulhat.

Madarász Barbara „álruhában”

Zombik és szellemek JÁRTÁK A VÁROST

Október elején a Röges utca végén általában magasba emelkedik egy három és fél méteres csontváz, amely a halloween közeledtét jelzi. Ilyenkor a gödöllői családok elkezdik beszerezni halloweenjelmezeiket, és jelentkeznek a...

"A mesterséges intelligencia korában a hiteles újságíróké a jövő"

„Nem bújhatok kérdőjelek mögé”

Veiszer Alinda Gödöllőn kezdte az újságírást, és lett mára az ország egyik legismertebb riportere. Azt mondja, minden nehézség ellenére a mostani fiatalokat is bátorítaná az újságírói pályára. Milyen újságíróként most...

Közös éneklés a hatalmas máglya körül

SZENT MÁRTON ÜNNEPE a Gödöllői Waldorf iskolában

A Waldorf-iskolákban különös jelentőséggel bírnak az évkör ünnepei. Így van ez a Gödöllői Waldorf iskolában is kezdettől fogva, ahol a napkelte- nézéssel egybekötött Szent Mihály- napi ünnep után – ahol...