Gödöllő küldöttsége ukrajnai testvérvárosunkban járt, ahol a fegyveres konkfliktus mindent megváltoztatott.
Kérjük, hogy az előadás idejére mobiltelefonjaikat kapcsolják ki. És kérjük, hogy légiriadó esetén hagyják el a színházépületet, és menjenek a kijelölt óvóhelyre. Így kezdődik a gálaműsor Beregszászban, a város nagy őszi ünnepén, az Őszi Beregszász rendezvénysorozaton.
A kárpátaljai magyarság kulturális központjában, a mintegy 25 ezer (a nemrégiben odacsatolt magyar falvakkal együtt 40 ezer) lakosú Beregszászban járunk, Gödöllő testvérvárosában. 2022, az orosz támadás óta Ukrajnában, így a városban sem rendeznek fesztivált, szabadtéri koncertet, és a város hagyományos őszi nagyrendezvényét sem tartották meg a pandémia óta, immár öt éve. Babják Zoltán polgármester idén úgy döntött, szűk és méltó körülmények között hívja össze a partnervárosok képviselőit tapasztalatcserére, és hogy köszönetet mondjon a külföldről érkező segítségért. A gödöllői delegációt Bárdy Péter vezeti, aki a háború kitörése óta másodszor jár a városban. Kezdődik a gálaműsor. Beregszászon kettős az identitás. Hány óra van? Ha magyarul kérdezed, fél kettő, ha ukránul, fél három. A művészeti összeállítást ugyanaz a kettősség jellemzi, mint a kárpátaljai magyarság gondolkodását: egyfelől a magyar kultúra őrzése a nehéz időkben, másfelől az ukrán honvédő háború és a hősök, a hősi halottak melletti kiállás.
Beszélgetve a beregszászi magyarokkal, kirajzolódik egy sajátos álláspont a háborúról, amelyben a magyar állami tévé által megrajzolt, az orosz agresszióval megengedőbb narratíva keveredik az ukrán hazafias érzésekkel és a háborús propagandával. De minden beszélgetésnek, így a színvonalas gálaműsornak is ugyanaz a konklúziója. Legyen béke már!
– Gödöllő 1991-ben létesített testvérvárosi kapcsolatokat Beregszásszal. Azóta számtalan látogatás, csereprogram, találkozó zajlott le a két város lakói és vezetői között. A háború kitörése óta pedig Gödöllő úgy döntött, évente 3 millió forinttal támogatja a kárpátaljai várost – mondja Bárdy Péter. Emellett idén a Gödöllői Királyi Kastélyban megrendezett István, a király előadáson gyűjtés folyt, az összegyűlt mintegy 10 millió forint éppen a napokban jutott el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára Hankó Balázs miniszter jóvoltából. A mostani gödöllői küldöttség szintén meglátogatta az impozáns belvárosi palotában működő főiskolát, amely a helyi magyarság kultúrájának, a magyar nyelvi oktatás megmaradásának fontos bázisa. A folyosón II. Rákóczi Ferenc megkoszorúzott szobra, mellette az óvóhelyre mutató útbaigazító tábla.
Beregszász számos partnerséget kötött, és most, a nehéz időkben a testvérvárosok a segítségére siettek. Itt van Dunaszerdehely, Mosonmagyaróvar, Székelyudvarhely, Zalaegerszeg, de itt van Karácsony Gergely Budapest képviseletében is, és még sokan mások. Mindenki hitet tesz a felerészben magyar ajkú város mellett.
– Miért fontos ez a kiterjedt kapcsolatrendszer? – kérdezzük az ünnepség után Babják Zoltán polgármestert.
– A mi elhelyezkedésünk és lakosságunk összetétele megköveteli, hogy egyformán építsünk kapcsolatot az anyaországgal, az elszakított területekkel és ukrán partnerekkel is. Ebben nagyon fontos szerepet játszik a gyermekeink utaztatása, a kulturális kapcsolatok építése, új barátok szerzése úgy Közép-Ukrajnában, mint az anyaországban.
– Milyen hatással van a városra a háborús helyzet?
– Nagyon sok beregszászi hagyta el az országot nyugat felé. Sokan Magyarországig, sokan tovább mentek. Keletről pedig sok kényszeráttelepült érkezett. Ez alapvetően befolyásolja a város etnikai összetételét. A katonák rehabilitációjában, az elesett katonák családtagjainak támogatásában Beregszász kulcsszerepet játszik. Kapcsolataink révén beregszászi és hozzánk költözött belső- ukrajnai gyerekeket is tudunk utaztatni, táboroztatni.
– A városnak hősi halottai vannak, hogyan ápolják az ő emléküket?
– Minden egyes halott katonánkat katonai tiszteletadással kísértük ki a beregszászi temetőbe. A mai műsorban a járás összes ide kötődő hősi halottjára megemlékeztünk. Minden temetés óriási veszteség, amely megrázza a várost. Az önkormányzat követi a családok sorsát, amiben tudunk, segítünk. A város főterén, a Hősök terén emléktáblát kapnak a hősi halottak. A műsorban 38 halottról emlékeztek meg, közöttünk tucatnyi magyar nemzetiségűről. A polgármester által említett etnikai arány valóban felborult: Beregszászban sokak szerint már csak 30-35 százalék a magyarok aránya, és az odacsatolt magyar falvak húzzák fel 50-50-re mérleget.
A katonaköteles férfiak egy része, ha tehette, a háború kitörésekor elhagyta
az országot. Sokan a családot is vitték. És az általános vélemények szerint ők már béke esetén sem jönnek vissza.
Hiszen mit mondanának? Hol voltak, amikor az itteniek a hazát védték?
Szállásunk közelében halad el a városi félmaraton futóverseny. De felnőtt férfi kategóriában szinte nincs induló. A férfiak a fronton vannak.
A legtöbb katonakorú férfi a toborzóiroda előtt gyülekezik. Itt kell bemutatni és megújítani a mentességet igazoló papírokat. A háromgyerekesek, a fontos beosztásban dolgozók, a tanulók, az egészségügyileg alkalmatlanok mindig maguknál tartják az iratokat. A városban ugyanis „fogdmegautók” ellenőrzik a katonakorúakat. Akinek nincs rendben az igazolása, azt az autóba ültetik, mobilját elveszik, és irány a front.
Beszéltünk olyan, fontos önkormányzati dolgozóval, akit papírjai ellenére az autóból kellett kikönyörögni.
A háború nem játék. Korábban állítólag készpénzzel meg lehetett oldani a mentességet, ám ehhez egy vagyon, a szóbeszéd szerint 20 ezer dollár kellett.
De ennek vége, a 25–60 évközöttieknek teljesíteni kell hazafias kötelességüket. Közben vendéglátóink megmutatják a légiriadót jelző telefonos applikációt, amely megyénként jelzi a lehetséges rakétabecsapódásokat. Két hete szinte mindennap megszólaltak a szirénahangok a kárpátaljai telefonokban. Előzőleg, augusztus 21-én két orosz rakéta hat-hét percnyi repülés után, méternyi pontossággal találta telibe a Munkács szélén működő amerikai Flex-gyárat.
Kísérőnk meglepetésként arra kanyarodik velünk, a Beregszásztól 20 percre lévő helyszín felé. A gyárépületet szinte kibelezte a két lövés. A riadórendszer időben jelzett, a dolgozók le tudtak menekülni az óvóhelyre (amelyet minden munkahelynek kötelező létesítenie). Számtalan elmélet kering azóta.
Oroszok lőttek, vagy esetleg az ukránok provokáltak? Amerikát figyelmeztették, vagy egy titkos fegyvergyár volt ez? Bizonytalanság mindenhol.
Harmadnapra kisüt nap, a főtéren az asszonyok és a gyerekek vesznek egy napfürdőt a kirakodóvásárban. Egy pillanatra elfelejtik a szörnyűségeket. Aztán már itthon, Gödöllőn, éjjel fél kettőkor (ukránul fél háromkor) szirénázni kezd a telefonom.
A légiriadó-applikáció. Ebben a pillanatban a testvérváros egész lakossága felébred. Némelyek Beregszászon leindulnak az óvóhelyre. Az oroszok ezúttal Kijevet lövik. Kárpátalja most megúszta.
Bárdy Péter: Tanulság kitartásról, összetartásról
Alpolgármesterként másodszor jártam Beregszászban, először a háború kitörése után a gödöllőiek segélyszállítmányát vittem, ezúttal pedig a polgármester meghívására a városnapokon vettünk részt, számos anyaországi és ukrajnai településsel együtt – mondta Bárdy Péter, Gödöllő alpolgármestere. – Amellett, hogy még ilyen vészterhes időkben is tudtunk városvezetési jó példákat tanulni egymástól, a látogatás pótolhatatlan és életre szóló élményként szolgált. Tanulságul kitartásról, összetartásról, értékekről. Amikor láttuk a város főterén a hősi halottak arcképeit, a toborzóiroda előtt nem önszántukból várakozó férfiakat, és tapasztaltuk a légiriadók miatti állandó aggodalmat, helyére kerültek bennünk is az értékek. Közhely, de kint kézzel fogható, hogy az emberi élet, az egészség, a családi és baráti kapcsolatok, a helyi közösség mindennél fontosabb. Beregszász támogatását idén is folytatjuk, a 3 millió forintos városi adomány nemsokára megérkezik testvérvárosunkba – tette hozzá.
