Bara László szinte soha nem pecázott (leszámítva a gyermekéveket az Alvégben, az Isaszegi úti tavaknál). A halászlé szeretetét a régi balmazújvárosi rokonságnak köszönheti. Útban odafelé mindig megállt Poroszlón, a Fehér Amúr Halászcsárdában, ahol a világ legfinomabb halászléjét főzték. Aztán kiderült, hogy a szakács balmazújvárosi, és egy este minden titkot elárult. Bara Laci azóta főz a családnak és a kiterjedt gödöllői baráti körnek.
A titok? Két plusz halfej és két plusz uszony. Az adja meg a kocsonyáját.
„A gödöllői társaságommal már hatvan éve vagyunk barátok. Focistársak, régi  ganzosok, gödöllőiek. Egy nagymarosi kiránduláson cukkoltak a halászlével, így most megfőztem az egész bandára” – meséli Bara László.
A hatalmas bográcsba majdnem nyolc kiló vegyes hal került. Plusz a külön vett halfejek, uszonyok, egy korábban lefagyasztott saját halászlésűrítmény, annyi fej hagyma, ahány
kiló halhús, és a fűszerek. „Az alaplevet a keszegszálkák miatt össze szoktam turmixolni. Ez nem szentségtörés, csak egyszerűsítés.” De így is kemény a „meló”. Ha egyedül kezdi el reggel nyolckor, három óra előtt nincs kész a halászlé. Most szerencsére volt segítsége, még a halhúst is lefejtették a csontról. Végül elfogyott mind egy szálig.
Az egykori Ganz Árammérőgyárban Bara László 1965-ben kezdett ipari tanulóként,
és a jogutód cégnél fejezte be 2000-ben. Az akkori cégvezetéssel nem volt felhőtlen a viszonya. Egyszer nem volt hajlandó felkérni táncolni a személyzetis elvtársnőt, a rendezvényeken pedig a közös ivászatoknak nem volt híve. De géplakatosként, majd érettségi és a technikum után „téemkásként” ismerte az Erzsébet parki gyártelep minden zugát, és talán mind a 2600 dolgozóját is.
Amikor 1989-ben jöttek a franciák, és megvették a gyárat, a teljes régi vezetőséget lecserélték. Bara László előrelépett, a galvánüzem és a festőüzem vezetésével bízták meg. Százötven fő. Végre a bérét is rendbe rakták. Még tíz évet húzott le az régi Ganz Árammérőgyárban. A régi technológiát már nem vitték át az új, Táncsics Mihály úti telepre.
Akkor váltani kellett. A városüzemeltetéshez került, és a VÜSZI részlegvezetője lett, az Agrárstrand, a parkolás, a repülőtér, a temető, a focipálya tartozott hozzá. Szerette.
„A fociban nem jutottam oda, ahová szerettem volna. De az NB III.-as gödöllői csapattal telt ház előtt játszottunk mindig a Táncsics Mihály úton” – mondja. „Kohézió volt köztünk, olyan erő, ami összetartotta a csapatot. Nem mentünk el innen máshová focizni.” Amikor a régi öltözőt lebontották, Bara Laci megszerezte az egykori csapattablójukat, kint van a ház falán. És a barátságok azóta tartanak.
– Mi a hosszú barátság titka?
– Az első, hogy az ember jól főzzön. Aztán a másik iránti tisztelet, a humor és a politikamentesség. Az nálunk már a régi rendszerben megvolt, pedig volt véleményünk. Most meg pláne nem politizálunk. Ha jobban megnézzük, tízen négy különböző felé húzunk a politikában. Az egri vonattúrán már Aszódnál összevesznénk.