Belőlem mindenáron könyvkötőt akartak csinálni, mint általában a kisemberekből akkoriban. De én zenebohóc akartam lenni” – így kezdi történetét Bese Sándor, azaz Bese Sanyi, akit Gödöllőn mindenki ismer, valaki a kis termete, valaki a nagy szurkolói hangja okán.
Sanyi itt született a városban 1963-ban. Szülei a Ganzban dolgoztak, majd a Légszesz utcai iskolában kaptak hivatalsegédi állást. Sanyi is oda járt általánosba. Már óvodában látták rajta az orvosok az achondroplasia, azaz a kisnövés tüneteit. A szindróma hormonális eredetű, a növekedési hormon hiányából ered. Ma már sokkal korábban kimutatható és szérummal jobban kezelhető, mint a hatvanas években. De Sanyit egy professzor akkor sikerrel kezelte. „Egy év alatt 12 centit tudott rajtam nyújtani az amerikai csodaszerével” – meséli. Egyetlen konfliktusra emlékszik gyerekkorából ezzel kapcsolatban. Az óvodában egy szülő a saját gyereke előtt csúfolta törpének Sanyit, és miután többszöri felszólításra sem hagyta abba, Sanyi apja közbelépett. A törvénnyel is meggyűlt a baja emiatt, önbíráskodás címén. De ezt leszámítva az általános iskola és a „kettőkettes”, azaz a szakmunkásképző is békében és vidáman telt a gödöllői közegben Sanyi számára.
„Én egyébként minden megnevezést elfogadok, kisember, liliputi. Régebben a névjegykártyámon az állt: Bese Sándor, törpe.”
Nyolcadik után jelentkezett az artistaképzőbe, de zenebohóc szak akkor nem indult. Mire meg indult, volna, Sanyi mechanikai műszerész lett a szakmunkásképzőben, és már állása is volt Gödöllőn. De már az iskolás időben fellépett színpadon. Egy vándortársulattal járta a vidéket, a falvakat, tanyákat. Fehér Annára emlékszik akkori partnerei közül. Később már menedzsere lett, és összesen 12 filmben játszott.
Kiemelkedik ezek közül a Tűzvonalban című sorozat, ahol a „Hosszú” nevű informátort alakította, illetve a Werckmeister harmóniák, amelyet Krasznahorkai László regényéből Tarr Béla rendezett. De Magyarországon forgatott nemzetközi produkciókba is hívták, játszott közös filmben Woopy Goldberggel és Michael Yorkkal is. És nem gondolja, hogy a kisnövésűek szerepeltetése megalázás lenne. „Ami a hátrányunk, abból előnyt tudunk kovácsolni. És egy kis pénz is áll a házhoz.”
Közben Gödöllőn megörökölte nagyapja megbízatását a gödöllői focipályán, pénztáros lett a szülei mellett, és persze vezérszurkoló: előbb fociban, később pedig, a gödöllői női röplabda fénykorában a Török Ignác tornatermében. A lányok kabalaként szerették, ő hozta meg a szerencsét. Polgári állása immár 32 év
ugyanaz. Raktárosnak jelentkezett a Dreher sörgyárba, ahol egy korábbi kisember színésztársa már dolgozott. Az állásinterjún nagyot néztek, de felvették. Azóta dél-afrikai, amerikai, japán tulajdonosok jöttek-mentek, de Sanyi állandó a Dreher raktárában. Számon tartja a sörcsapokat, a hordókat, a dekorációt, a kiegészítőket. Egy igazi intézmény.
„Aktív vagyok a Kisemberek Társaságában. Összejárunk negyedévente, segítjük egymást, lelkileg és az életben is ” – mondja.
Ez a társaság feladatának tekinti leküzdeni a társadalmi előítéleteket, amelyekkel a kisembernek szembe kell néznie.
„Én mindig erős voltam, a depresszió nem érintett meg. A 128 centimmel óriásnak számítok a törpék között. A legkisebbek 65 centisek”.
Két éve van a nyugdíjig, de eszében sincs pihenni. Ameddig bírja, bejár majd Pestre az átalakított kocsijával. „Szép életem volt eddig, és még messze nincs vége ” – mondja búcsúzóul.
