Orbán Kata a Török Ignác Gimnázium tanulója volt, 2002-ben pedig visszatért az iskolába, ahol azóta is angol nyelv–testne- velés szakos tanár. Gödöl- lőn él családjával, gyer-mekei 13 és 11 évesek.
A receptekkel több mint 10 éve foglalkozik komolyabban, akkor indította a Kata konyhája nevű blogot, ahová saját kreációit teszi fel. A Habkönnyű túrógombóc című bejegyzése ma már majd százezeres megtekintésnél jár. Ezúttal egy könnyű nyári édességet ajánl az olvasóknak.
Recept
KEKSZES EPERTORTA
Hozzávalók:
A kekszes alaphoz:
• 18 dkg kakaós keksz
• 7 dkg olvasztott vaj
A krémhez:
• 20 dkg friss eper
• 2 ek. kristálycukor
• 1 ek. étkezési keményítő
• 8 g zselatin
• 18 g víz
• 3 dl Hulala növényi hab
• 8 dkg porcukor
• 3 ek. eperlekvár (elhagyható) • 25 dkg tejföl Díszítés: eper ízlés szerint
Elkészítés:
Készítsünk elő egy 20 cm-es tortaformát. Daráljuk le a kekszet, olvasszuk meg a vajat, keverjük össze őket, majd simítsuk a tortaforma aljába, és próbáljuk meg valamennyire „felhúzni” a forma oldalára is. Segítségünkre lehet egy kerek aljú pohár vagy éppen csésze, amivel könnyen a forma aljára és oldalára tapaszthatjuk a kekszes alapot. Amíg készül a krém, tegyük hűtőbe dermedni. A krémhez pürésítsük az epret egy kis lábosban, majd tegyük föl forralni. Amikor már meleg, keverjük hozzá a cukorral elkevert keményítőt, majd főzzük addig, amíg sűrű lesz a gyümölcspüré. Amíg készül a krém többi része, tegyük félre hűlni. (Teljesen ki kell hűlnie!) Egy nagyobb keverőtálban kezdjük felverni a növényi/cukrászhabot, közben fokozatosan adagoljuk hozzá az átszitált porcukrot. Verjük egészen addig, amíg majdnem kemény habot kapunk. Ekkor adjuk hozzá a tejfölt, és ezzel is keverjük el. Időközben tegyük a zselatint a vízbe, tegyük félre kicsit, hogy megduzzadjon. Amikor a gyümölcspüré kellőképpen kihűlt, keverjünk hozzá egy keveset a tejszínes-tejfölös masszából, kicsit fellazítva ezzel, majd vegyítsük az egészet. Amikor ezzel megvagyunk, melegítsük folyósra (10-15 mp) a zselatint mikróban, keverjük el 2-3 evőkanál krémmel, majd öntsük egybe, keverjük el alaposan. Így egy igencsak folyós – tejszínes, tejfölös, epres, zselatinos – krémet kapunk. Vegyük ki a hűtőből a kekszes alapot, és kenjünk az aljára kevés eperlekvárt. Ezután öntsük az epres krémet a tortaformába – ügyelve arra, hogy a krém öntés közben nehogy kilyukassza a torta alját (tartsunk egy kanalat a lezúduló krém alá!). Ezután tegyük hűtőbe pár órára, de legjobb, ha egy egész éjszakát pihen a sütemény. Amikor a pihenési idő letelt, vegyük le a tortaformát – éles késsel válasszuk le a krémet a forma oldaláról –, majd díszítsük ízlés szerint friss eperrel. Nagyon kellemes, gyümölcsös, könnyed sütemény. Igazi nyári finomság. Más bogyós gyümölcsökkel is elkészíthető.
