Gödöllői Szolgálat

Szedmák Ágnes az első kivilágított ablaknál

Már működik az élő adventi kalendárium

Az Újfenyves-Nagyfenyves városrészben lakossági kezdeményezésre élő adventi kalendáriumot hoztak létre december 1–24. között. Előzetes jelentkezés alapján beosztott sorrend szerint minden délután újabb ablakon gyúlnak fel a fények. A nagy érdeklődésre...

Közös éneklés a hatalmas máglya körül

SZENT MÁRTON ÜNNEPE a Gödöllői Waldorf iskolában

A Waldorf-iskolákban különös jelentőséggel bírnak az évkör ünnepei. Így van ez a Gödöllői Waldorf iskolában is kezdettől fogva, ahol a napkelte- nézéssel egybekötött Szent Mihály- napi ünnep után – ahol...

Szabó Sándor, a gyülekezet vezetője

25 éves a Szeretet Lángja Gyülekezet

November 9-én ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját a városunkban működő Szeretet Lángja Gyülekezet, mely a pünkösdi karizmatikus mozgalomhoz tartozó Omega Hálózat Egyház tagja. A mára közel 130 főt számláló lelki közösség...

garden-decor-for-holidays

ADVENTRE készülve

Pár nap és belépünk advent első vasárnapjába, s ezzel az ünnepvárás hónapjába. A lelkünk feldíszítése mellett érdemes a körülöttünk lévő környezetet is díszíteni, dekorálni. Szerencsére utóbbit egyre többen művelik az...

Nagyobb biztonságban A PATAK TÉREN

A városközpont egyik eldugott kis játszóterén mostantól nagyobb biztonságban érezhetik magukat a gyerekek és szüleik is, különös tekintettel arra, hogy most már sokkal korábban sötétedik. A Patak téren ugyanis alkonykapcsolóval...

Fábián Bertalan terepszemlén

Kertvárosi feladatok

„Önkormányzati képviselőként sok levelet, telefonhívást kapok a választási körzetem ügyes-bajos dolgaival kapcsolatban. Ezek között vannak örömteli eseményekhez kapcsolódó beszámolók, de természetes az is , hogy hibákra, problémákra hívják föl a...

Nyit a műjégpálya

Elkezdődtek a munkálatok a gödöllői műjégpálya megszokott helyszínén, a Grassalkovich- szobornál található füves területen, a Karácsonyház mellett. A város egyik legnépszerűbb téli közösségi tere idén is várja a korcsolyázni vágyókat...

Esze Dóra és a a tripla csokis mousse-torta (balra). Jobbra a vörös bársony torta, amit egy későbbi számunkban mutatunk majd be

Csokiban a csokis csoki

Esze Dóra a Parlamenttől a Gundelig számos helyen cukrászkodott, tudatosan törekedett rá, hogy másfél évente új mesterek keze alatt tanulja a szakmát. Gödöllőn megfordult a Solier-ben és a Caravellában is,...

Ősz végi kert

ŐSZ VÉGI KERT

Túl vagyunk a halottak napján, mindenszenteken, a temetőink újra lecsendesedtek, csak egy-egy embert látunk mostanság, ahogy a sírokat rendezgeti. Mi lesz a sorsa annak a rengeteg cserepes virágnak, köztük nagy...

Élelmiszermentés

ÉLELMISZERMENTÉS a hét minden napján

Újabb üzletek csatlakoztak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület élelmiszermentő programjához Gödöllőn, amit kilencedik éve működtet sikeresen helyi partnerszervezetük, a Megújult Nemzedékért Alapítvány (MNA). A szervezet mögött a Szeretet Lángja Gyülekezet áll....