Megmenekülhet HÉV-remíz épülete

Még nem tudni, mi lesz belőle
Még nem tudni, mi lesz belőle
Több mint fél évszázad eltelt azóta, hogy érdemben valaki vagy valakik foglalkoztak volna a Palotakerten lévő egykori HÉV-remíz épületének sorsával.

Hosszú évtizedekig a BKV vagy a MÁV tulajdonában volt, majd végül magánkézbe került. Így is volt tulajdonosváltás, ám most úgy tűnik, valakinek végre fontos ennek a helyi védettségű épületnek a sorsa. Komoly – ámbár egyelőre állagmegóvási – munkák kezdődtek el. Nem elképzelhetetlen, hogy tényleg az utolsó pillanatban. Végleges funkciójáról még nincs hír. 

A remízt néhány hónapja kitakarították belülről, az új – egyébként gödöllői – tulajdonos elképzelhetetlen mennyiségű szemetet hordatott el, ami korábban többször is lángra kapott. Jelenleg a már körbekerített épület megerősítése folyik, hiszen korábban a falakból potyogtak a téglák, a tetőn pedig karvastagságú fák nőttek. Visszafalazzák az ablakkereteket, belül pedig a kilopott vasgerendákat kellett visszahelyezni, különben a födém leszakadt volna. Ottjártunkkor épp a vastag koromréteg eltávolítása zajlott, kívülről pedig a téglafal fugázása, illeve csiszolása.

A HÉV Gödöllőig tartó kiépítése 1911-re történt meg, és elég hamar nagy népszerűségre tett szert. Például a Ferenc József (ma Szabadság) téren pár évvel később építették meg a váró épületét, hozzá tartozó kiszolgálóhelyiségekkel és lakással. A korabeli „Vasuti és közlekedési közlönyben” többször megjelent, hogy a HÉV-et eredetileg Máriabesnyőig tervezték megépíteni, majd 1913-ban utasítást adtak az Aszódig történő meghosszabbítás előkészítésére. Aztán jött az első világégés.

Érdekesség, hogy már egy 1975-ös újságcikk, Csiba József tollából is arról szólt az akkori Pest Megyei Hírlapban, hogy 1973-ban még kifestették a remízt, majd azzal a lendülettel lakat került rá, mert nem tudtak megegyezni a funkciójáról. Azóta több mint 50 év telt el.

Talán majd most.

Madarász Barbara „álruhában”

Zombik és szellemek JÁRTÁK A VÁROST

Október elején a Röges utca végén általában magasba emelkedik egy három és fél méteres csontváz, amely a halloween közeledtét jelzi. Ilyenkor a gödöllői családok elkezdik beszerezni halloweenjelmezeiket, és jelentkeznek a...

"A mesterséges intelligencia korában a hiteles újságíróké a jövő"

„Nem bújhatok kérdőjelek mögé”

Veiszer Alinda Gödöllőn kezdte az újságírást, és lett mára az ország egyik legismertebb riportere. Azt mondja, minden nehézség ellenére a mostani fiatalokat is bátorítaná az újságírói pályára. Milyen újságíróként most...

Közös éneklés a hatalmas máglya körül

SZENT MÁRTON ÜNNEPE a Gödöllői Waldorf iskolában

A Waldorf-iskolákban különös jelentőséggel bírnak az évkör ünnepei. Így van ez a Gödöllői Waldorf iskolában is kezdettől fogva, ahol a napkelte- nézéssel egybekötött Szent Mihály- napi ünnep után – ahol...