Máriabesnyő a középkorban virágzó település volt. A török hódoltság alatt teljesen elnéptelenedett. Amikor 1758-ban Grassalkovich Antal gróf elhatározta, hogy birtokán kápolnát építtet, már csak romok hirdették az egykori település létezését, Besnyő lakatlan terület volt. A templom a község régi temploma helyére épült. A templommal és zárdával egyidejűleg épült az a hét ház is, amely az új település kialakulását indította. Grassalkovich a besnyői zarándokok elszállásolásának érdekében 7 egyforma házat építtetett a kápolna mellett. A barokk épületek közül sajnos már egyik sem áll eredeti állapotában. A házakba uradalmi cselédek költöztek, és a házakhoz tartozó földterületen gazdálkodhattak. Ezzel együtt kötelességeik is voltak. Segítették a kapucinusokat, takarították a templomot, tisztán tartották a közkutakat, gondozták a Gödöllő és Besnyő közt telepített fasort, és végül, de nem utolsósorban kötelesek voltak szállást adni a zarándokoknak, hiszen a régi kápolna romjai között talált Mária-szobor igen nagy számú zarándokot vonzott az új templomba. Az új település kialakulásához nagyban hozzájárult a vasút kiépítése. Akkor Besnyőnek 2 megállója is volt. A régi Máriabesnyő és a Máriabesnyő-kolostor megállóhely. A vasút vonalán új házak, villasorok épületek, a település egyre jobban kiépült, fejlődött. A Grassalkovich család kihalásával, ahogyan a család összes birtoka (a kastély, a présház stb.) a Viczay és a Sina családokon át a belga bank, majd a koronauradalom birtokába került. Az uradalom 1884-ben engedélyezte az utódoknak, hogy magukat és házaikat megválthassák.

A Neszveda család a Hétház utca 1. szám alatt lakott. 3 gyermekük közül Antal (1868–1939) kezdetben fafaragással foglalkozott, majd méhészetet alapított a családi birtokon. A méhészet később jelentős szerepet töltött be életében. A családi ház végében ütőfás mézeskalács-készítésbe fogott, amellyel nagy sikereket ért el. Később a méhviaszt viaszgyertya készítésére hasznosította. Mindkét szakmában mesteri oklevelet szerzett, és megkapta az iparigazolványt. Ekkor megvásárolta a 2. szám alatti házat, majd annak elejét elbontva felépítette azt a 2 szintes lakóházat, ami még a mai napig is eredeti állapotában fennáll. A ház tervei 1928. október 7-én készültek el, és a ház 1933-ban már biztosan állt. 

Az 1. szám alatt Neszveda Antal vendéglője üzemelt, amely az Étterem a Méhkashoz nevet viselte. Később a vendéglő üzemeltetését a Kalász család vette át, az ő idejük alatt a parasztházat elbontották, és egy új üzlethelyiséget építettek a helyére. A vendéglő előtti üres területen hangulatos, kockás terítős kerthelyiség várta vendégeit. Később a Víg család bérelte. Jelenleg lakóház. 

A 2. szám alatt élt a család, és a főépülethez csatlakozó régi, mai napig is meglévő épületrészben volt a gyertyaöntő műhely, raktár és iroda. Egy különálló épület szolgált olvasztóműhelyként. Az üzemben három munkás dolgozott: Henkei Győző, Kolics János és Zsiga József. Neszveda Antal köztiszteletben álló személy volt, a gödöllői társadalmi életben nagy szerepet vállalt. 1916-ban nőül vett egy özvegyasszonyt, és onnantól nevelte gyermekeit, Sándort és Irént. Saját maguk készítette termékeik kimondottan egyházi célt szolgáltak, országos szinten keresettek és ismertek voltak. Termékeik közt szerepeltek fehér oltári méhviasz gyertyák, viasztekercsek, öröklámpák, égőolajok, tömjének és sírmécsesek. A híres gyertyaöntő mester 1939. március 11-én, 71 éves korában hunyt el. Temetése március 14-én volt a máriabesnyői temetőben. Halála után felesége, majd nevelt fia, Szendrő Sándor vette át a vállalkozását.

1953-ban a ház már állami tulajdonban volt, később önkormányzati bérlakásokat alakítottak ki benne, jelenleg 4 lakásos társasházként funkcionál. Néha, amikor a teraszon ülök langy nyári estén, és meggyújtok egy gyertyát, a viasz illata eszembe juttatja a ház régi lakóit. Bár nem ismertem Őket, mégis meleg szívvel gondolok rájuk.