Országos civiltalálkozó Szentendrén

A gödöllői Zöld Varroda tagjai az országos találkozón
A gödöllői Zöld Varroda tagjai az országos találkozón

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban már harmadik alkalommal rendezték meg a civilek országos találkozóját, ahol az összes magyarországi vármegyéből, valamint erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági civil szervezetek képviseltették magukat.

A Pest megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szervezésében városunk részéről a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület és a Civil Házban működő, nagy népszerűségnek örvendő Zöld Varroda mutatta be tevékenységét az érdeklődőknek.

Ez a nap a közösségek, a sokszínűség, az önkéntesség és a civil társadalom ünnepe. Az állami szervek mellett a civileknek minden időben nagy szerepe volt és van a társadalom szervezésében és működtetésében. Magyarországon a több mint 60 ezer működő civil szervezet ereje a közösségben van. Ha közösen tudunk tenni valamit akár a saját, akár a közösség érdekében, akkor ez mind hasznára válik az emberek jólétének például társadalmi felelősségvállalással, jótékonysági akciókkal. Nem szükséges egy irányba húzni, egy adott célnak megfelelni, hanem éppen az teszi színessé a civilek világát, hogy ezerféle módon járulhatnak hozzá a társadalom megerősítéséhez.

A Zöld Varroda aktív tagjai tájékoztatták az érdeklődőket tevékenységükről, példaértékű kezdeményezésükről. A fő céljuk, hogy minél kevesebb textilhulladék kerüljön a kukákba. Krea­tív újrahasznosítással új életre kelnek a ruhadarabok a kezük alatt. A rendezvényen a mások által már haszontalan textilanyagok találtak új gazdára.

Szabó Csaba, a Gödöllői Civil Kerekasztal Egyesület elnöke
Madarász Barbara „álruhában”

Zombik és szellemek JÁRTÁK A VÁROST

Október elején a Röges utca végén általában magasba emelkedik egy három és fél méteres csontváz, amely a halloween közeledtét jelzi. Ilyenkor a gödöllői családok elkezdik beszerezni halloweenjelmezeiket, és jelentkeznek a...

"A mesterséges intelligencia korában a hiteles újságíróké a jövő"

„Nem bújhatok kérdőjelek mögé”

Veiszer Alinda Gödöllőn kezdte az újságírást, és lett mára az ország egyik legismertebb riportere. Azt mondja, minden nehézség ellenére a mostani fiatalokat is bátorítaná az újságírói pályára. Milyen újságíróként most...

Közös éneklés a hatalmas máglya körül

SZENT MÁRTON ÜNNEPE a Gödöllői Waldorf iskolában

A Waldorf-iskolákban különös jelentőséggel bírnak az évkör ünnepei. Így van ez a Gödöllői Waldorf iskolában is kezdettől fogva, ahol a napkelte- nézéssel egybekötött Szent Mihály- napi ünnep után – ahol...