Rekordponttal nyerte meg a csapatbajnokságot a MATE-GEAC

A bajnokcsapat | fotó: MATE-GEAC
A bajnokcsapat | fotó: MATE-GEAC
Felejthetetlen sikert aratott a gödöllői atlétika: a MATE-GEAC csapata május 25-én rekordot jelentő, 555 ponttal hódította el az országos atlétikai csapatbajnokság aranyérmét, megelőzve olyan nagy múltú fővárosi klubokat, mint az FTC és az MTK.

A diadal különös jelentőséggel bír: a gödöllői egyesület fennállása óta először nyerte meg a bajnokságot önálló klubként – méghozzá minden idők legmagasabb pontszámával.

A háromnapos verseny drámai fordulatokat hozott, különösen az utolsó napon.
A MATE-GEAC az élről, 338,5 ponttal kezdte a finálét, ám a 32. versenyszám után átmenetileg elveszítette vezető helyét. A gödöllői atléták azonban nem adták fel: a 36. számot követően ismét az élre álltak (508–503), és a végső, férfi 4×400 méteres váltó előtt már 13 pontos előnyük volt.

A befejezés méltó volt az egész hétvégi teljesítményhez: a férfistaféta a második, a női váltó pedig az első helyen ért célba, ezzel bebiztosítva a történelmi győzelmet. Bár 2014-ben már ünnepelhetett csapatbajnoki címet a GEAC – akkor még a BEAC-Ikarus közös formáció tagjaként –, most először sikerült saját jogon, kizárólag gödöllői színekben a csúcsra érni.

A siker különösen emlékezetes a klub 75 éves jubileumának évében – méltó megkoronázása a gödöllői atlétika háromnegyed évszázados munkájának és elhivatottságának.

A sikerhez minden egyes pont hozzájárult, de voltak, akik különösen emlékezeteset nyújtottak. Enyingi Patrik a férfiaknál 100, 200 és 400 méteren szerzett pontjaival összesen 57 egységet hozott a csapatnak, ezzel ő lett a férfigárda legponterősebb versenyzője. Sulyán Alexa szintén 57 pontot szerzett, többek között megnyerte a 100 és 200 méteres síkfutást, és tagja volt a második helyen záró 4×100-as váltónak. Mátó Sára sem maradt el: győzelem 400 gáton, dobogó 400 síkon, és meghatározó futó a női 4×400-as váltóban – összesen 52 pontot szerzett.

Madarász Barbara „álruhában”

Zombik és szellemek JÁRTÁK A VÁROST

Október elején a Röges utca végén általában magasba emelkedik egy három és fél méteres csontváz, amely a halloween közeledtét jelzi. Ilyenkor a gödöllői családok elkezdik beszerezni halloweenjelmezeiket, és jelentkeznek a...

"A mesterséges intelligencia korában a hiteles újságíróké a jövő"

„Nem bújhatok kérdőjelek mögé”

Veiszer Alinda Gödöllőn kezdte az újságírást, és lett mára az ország egyik legismertebb riportere. Azt mondja, minden nehézség ellenére a mostani fiatalokat is bátorítaná az újságírói pályára. Milyen újságíróként most...

Közös éneklés a hatalmas máglya körül

SZENT MÁRTON ÜNNEPE a Gödöllői Waldorf iskolában

A Waldorf-iskolákban különös jelentőséggel bírnak az évkör ünnepei. Így van ez a Gödöllői Waldorf iskolában is kezdettől fogva, ahol a napkelte- nézéssel egybekötött Szent Mihály- napi ünnep után – ahol...